A székrekedés ellen számtalan megoldás kínálkozik, ezek közül a szervezet számára legkevésbé megterhelő az étrendváltással támogatott béltisztítás, amelyet –ha van rá elég időnk– külső segítség nélkül is megvalósíthatunk. Ehhez rendszeres mozgásra és megfelelő táplálkozásra van szükség.
Ha azt halljuk, krónikus székrekedés, a reklámoknak köszönhetően elsőre jó eséllyel a hashajtó jut az eszünkbe. Pedig a gyógyszeres kezelést végszükség esetén, leginkább az akut székrekedés ellen javasolt alkalmazni, ugyanis könnyen hozzá lehet szokni. Ha pedig ez bekövetkezik, annak az a következménye, hogy az ürítés csak a tabletták segítésével történik meg, ráadásul ehhez egyre nagyobb mennyiséget kell beszedni. Előfordulhat, hogy az akut székrekedés ellen egyébként elegendő 1-2 szem helyett ennek akár százszorosát használja el naponta a beteg – igaz, ez elsősorban a kényszeres fogyókúrázókra jellemző.
Zöldségek, gyümölcsök székrekedés ellen
De, ha ne vegyünk be mindenáron hashajtót, mit tegyünk a székrekedés ellen? Nos, a válasz, mint oly sok más esetben, az életmódváltás, közelebbről az egészséges, rostokban gazdag táplálkozás, valamint a mindennapos mozgás. Tudomásul kell venni azonban, hogy egy hosszabb folyamatról van szó, így az azonnali eredményt kívánó akut (alkalmi) székrekedés ellen nem alkalmazható. Amennyiben fel szeretnénk gyorsítani az étrendváltás hatását, végezzünk el egy minőségi béltisztító kúrát – ez ráadásul méregteleníti a bélrendszert, és segít helyreállítani a bélflóránk egyensúlyát. Lássuk tehát, mit kell tenni a székrekedés ellen:
- Lehetőleg minden étkezés alkalmával fogyasszunk el legalább egy adag, friss, vagy párolt zöldséget. Részesítsük előnyben a spenótot, cukkinit, paradicsomot, paprikát, brokkolit, zöldbabot, articsókát, spárgát és a padlizsánt. Az ezekben található, vízben oldhatatlan rostok jó szolgálatot tesznek a székrekedés ellen.
- Naponta együnk legalább 2-3 db közepes méretű friss gyümölcsöt. Legjobb, ha reggel éhgyomorra esszük az elsőt: a székrekedés ellen főleg a kivit, almát, sárgabarackot, vagy a szilvát ajánljuk, méghozzá hámozatlanul, hiszen a gyümölcsök héjában található pektin szintén segít beindítani a helyes bélműködést, így jól használható a székrekedés ellen.
- Vacsorára minél többször válasszunk valamilyen zöldséglevest, vagy krémlevest.
- A fehér lisztből készült péktermékek helyett fogyasszunk teljes kiőrlésű liszttel sütötteket, a tojásos tésztákat cseréljük le a durumbúzát tartalmazó termékekre, együnk gyakran barna rizst, ezzel máris sokat tettünk a székrekedés ellen.
- Hetente kétszer fogyasszunk hüvelyeseket, azért ne többször, mert ezek könnyen puffadást okozhatnak.
- Igyunk szénsavmentes vizet, gyógyteákat vagy főzeteket, kerüljük az alkoholtartalmú italokat.
- Zsíros, rántott ételeket ne, vagy csak igen ritkán és mérsékelt mennyiségben fogyasszunk.
- Iktassuk be étrendünkbe a korpát, a psyllium maghéjat, a chia magot, ahogyan az Aloe vera is jó szolgálatot tehet a székrekedés ellen.
Amennyiben a székrekedés kiváltó oka a vastagbél szűkület, vagy az IBS, a székrekedés elleni kúra során az alábbiak fogyasztásától tartózkodjunk.
- „Szálas” zöldségek: zellerszár, pucolatlan zöldbab, édeskömény
- Apró magvakat tartalmazó gyümölcsök és zöldségek: szőlő, eper, kivi, erdei gyümölcsök, paradicsom
- Hüvelyesek héja
A székrekedés ellen sokat segít a rendszeres mozgás, ami ösztönzi az ürítéshez elengedhetetlen bélmozgásokat.
Mit mondanak a tudósok?
Negyven székrekedéses beteg részvételével, nyolc hétig tartó felmérés keretében vizsgálták az aszalt szilva és a psyllium székrekedés ellenes hatását a University of Iowa Carver College of Medicine tudósai. Megállapították, hogy az aszalt szilva biztonságos, és a szintén ajánlott psylliumnál hatékonyabb megoldást jelent az enyhe és a közepesen súlyos székrekedés esetében. A kutatók szerint a székrekedés ellen az aszalt szilva elsődleges kezelésként is alkalmazható. A tanulmány az Alimentary Pharmacology & Therapeutics szaklapban jelent meg.
Tudtad?
A depresszió miatt is kialakulhat székrekedés, illetve súlyosbodhatnak a tünetei. Ugyanakkor stressz kezelése, a relaxáció hatásos fegyver lehet a székrekedés ellen.