Miközben a stresszállapottal összefüggésben rengetegszer hallani a kortizolról (hidrokortizon) egy másik, az idegeskedéssel járó tünetek jelentkezésében szerepet kapó stresszhormonról, sokkal kevesebb szó esik. Pedig az aldoszteron hormon szintjének emelkedése szintén része a szervezet stresszválaszának, ezért csökkentése fontos szerepet kap abban, hogy könnyebben átvészeljük a stresszhelyzeteket.
A kortizol vagy más nevén hidrokortizon a mellékvesekéreg által termelt hormon. Gyulladáscsökkentő és antiallergén hatású, de ennél is fontosabb, hogy a vérnyomás, az inzulin- és glükóztermelés, valamint az anyagcsere szabályozásával hozzájárul a megfelelő stresszválasz kialakításához. Ezért van az, hogy amikor feszültek vagyunk, megnő a szervezetünkben a kortizol szintje. Most azonban egy másik, a kortizolhoz képest kevesebb figyelmet kapó hormon a „stressz-szint mérő” aldoszteron áll figyelmünk középpontjában.
Az aldoszteron a mellékvesekéreg külső részében termelődik többek között a vér nátrium-kálium egyensúlyát hivatott szabályozni, ezáltal befolyásolja az izmok–köztük a szív–helyes működését. Mennyisége stressz hatására, a kortizolhoz hasonlóan, megemelkedik növelve a sejten kívüli folyadék szintjét, ami lehetővé teszi, hogy a valós–vagy vélt–veszély alatt testünk a lehető „leghidratáltabb” állapotba kerüljön. Ennek azért van jelentősége, mert az ilyenkor kialakuló artériás nyomás hatására több vér jut agyunkba és szívünkbe. A probléma akkor kezdődik, amikor az alkalmi stressz állandóvá, krónikussá válik, a beteg úgy érzi, hogy folyamatos fenyegetettségben él. Ezekben az esetekben az aldoszteron, amelynek hormonális feladata a gyors, de rövidtávú segélynyújtás, szintje tartósan magas marad.
A stressz miatt kialakuló aldoszteron túltengés egészségre gyakorolt hatásai
A stressz során felgyülemlő aldoszteron következményeként kialakuló sejten kívüli folyadék túltermelés különféle fizikai, illetve esztétikai zavarokat is okozhat. Amikor a szövetek átitatódnak és telítődnek, megjelennek a klasszikus vízvisszatartási tünetek: az általános felfúvódás, elnehezült lábak, puffadás, nyirok-vénás keringési problémák többek között az izomgörcsök, valamint a hajszáleresség. És akkor még nem is ejtettünk szót a nők egyik legádázabb ellenségéről a duzzanatos cellulitiszről, amelynek kialakulásáért szintén az aldoszteron hatására, a sejten kívüli mátrixban megnövekedett folyadék a felelős. Az aldoszteron hormon túltengése miatt megnövő artériás nyomás is kiválthat kellemetlen panaszokat. Ilyen az álmatlanság, ingerlékenység, fejfájás és főleg a nőknél hirtelen jelentkező, heves szívritmuszavar. A túl sok aldoszteron megemeli az inzulinszintet, ez pedig elősegíti a zsír elraktározását és hajlamosít a cukorbetegségre, míg a szintén megfigyelhető ösztrogénszint növekedés hatására, a mellek és a has felfúvódik, a menstruáció hosszan tartó és erős vérzéssel járó lesz.
Felmerül a kérdés, hogy milyen a megfelelő aldoszteron szint?
Amennyiben a vérvizsgálat 30-290 pg/l hormon értéket mutat megnyugodhatunk, hiszen teljesen rendben van az aldoszteron szintünk. A 290 és 350 pg/l közötti értéket tekinthetjük a határmezsgyének, ez ugyanis arra utal, hogy szervezetünk elérte a maximálisan tolerálható szintet. 350 pg/l felett haladéktalanul csökkenteni kell az aldoszteron mennyiségét, amely némi odafigyeléssel egyszerűen elérhető:
- Igyunk naponta legalább két liter vizet, ez a legtermészetesebb módja a vizeletkiválasztás elősegítésének. Arra azonban fokozottan ügyeljünk, hogy alacsony, 3mg/liter nátrium tartalmú vizet fogyasszunk.
- Amikor felfúvódottnak érezzük magunkat tartózkodjuk a víz- és hashajtók alkalmazásától. Ezek ugyanis jelentősen csökkentik a szívünk és izmaink számára oly fontos kálium mennyiségét.
- Próbáljunk meg sótlan, vagy csak kevés sóval készült ételeket fogyasztani. Az ideális az lenne, ha a hozzáadott só bevitele nem haladná meg a napi 5 grammot. Ezért kerüljük a csemegepulti hústermékeket, érlelt sajtokat, konzerveket. A sóval ugyanis nátriumot juttatunk szervezetünkbe, az aldoszteron szintünk ezzel párhuzamosan azért emelkedik, hogy helyreállítsa a vérben a nátrium–kálium egészséges arányát.