Gyümölcslé vagy gyümölcs? Nehezebb a döntés, mint gondolná!

Gyümölcslé vagy gyümölcs? Nehezebb a döntés

Egyre többen helyettesítik a gyümölcsevést gyümölcslé ivással, mert ezt ugyanolyan jó megoldásnak tartják. Pedig nincs teljesen igazuk: a gyümölcslé ugyanis korántsem annyira egészséges, mint az a friss gyümölcs, amiből készítették.


Egy pohár gyümölcslé, és minden rendben van, hiszen bevittük a szervezetünkbe a szükséges vitaminokat és más tápanyagokat – sokan gondolkodnak így, ezért a friss gyümölcsök helyett inkább dzsúszokat isznak. Ráadásul nemcsak frissen facsart vagy 100 százalékos, hanem lényegesen alacsonyabb gyümölcstartalmú italokat. Utóbbiak egyáltalán nem helyettesítik a friss gyümölcsöket, sőt, a bennük lévő adalékanyagok, és a nagy mennyiségű cukor miatt, akár ártalmasak is lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy összetételük miatt a folyadékpótlásra sem igazán alkalmasak.

Rosttal, vagy rost nélkül

A reklámok előszeretettel tesznek egyenlőségjelet a friss gyümölcs és az ebből készült gyümölcslé közé. Ez azonban csak részben igaz, hiszen hiába tartalmaznak a minőségi gyümölcslevek literenként 1,5 vagy akár még több gyümölcsöt – a konkrét mennyiség nagyban függ a gyümölcs folyadéktartalmától –, ha az előállítás során a jótékony összetevők jelentős része egyszerűen nem kerül bele a végtermékbe. Leginkább a rostok hiányoznak, még azokból a gyümölcslevekből is, amikben egyébként marad gyümölcshús. A kisebb rosttartalom pedig komoly hátrány a friss gyümölcshöz képest, hiszen a rostok számos pozitív egészségügyi hatással rendelkeznek:

  • csökkentik a káros LDL koleszterin szintjét,
  • védik a szívet és az érrendszert,
  • javítják az emésztés,
  • szabályozzák a vércukorszintet,
  • kitakarítják a mérgeket a vastagbélből,
  • segítenek megszüntetni a hasmenést és a székrekedést,
  • mérséklik a vastagbélrák és a végbélrák kockázatát,
  • segítenek elkerülni az aranyeret,
  • a prebiotikus rostok táplálékul szolgálnak a jótékony bélbaktériumok számára,
  • hozzájárulnak a bélflóra egyensúlyának fenntartásához és visszanyeréséhez,
  • közvetve javítják az immunrendszer működését.

Ha a nyers gyümölcsök helyett, mindenképpen valamilyen gyümölcslét innánk, készítsük el saját magunk. Így a facsarás után a visszamaradt gyümölcshúst nyugodtan kikanalazhatjuk, vagy akár hozzáadhatjuk a léhez.

Héjában van a vitamin

Pontosabban nem a gyümölcsök héja, hanem a héj alatti rész tartalmazza a legtöbb vitamint és ásványi anyagot. Azért a napfénnyel közvetlenül kapcsolatba kerülő héj is gazdag tápanyagokban, különösen festékanyagokban, flavonoidokban, karotinoidokban és más antioxidánsokban. Ezek legfontosabb tulajdonsága, hogy képesek semlegesíteni a túltermelődő szabad gyököket, amik jelentősen növelik a rák, az érrendszeri betegségek, a gyulladások kockázatát, valamint gyorsítják az öregedést és gyengítik az immunrendszert. Mivel a préselt vagy facsart gyümölcsléből hiányzik a gyümölcs héja, egészségvédő anyagokban is szegényebb.

Vannak azért előnyei is a gyümölcslének

Főleg gyerekek esetében, gyakori érv a gyümölcslé fogyasztása mellett, hogy a kicsik szívesebben fogyasztják ezeket az italokat a nyers gyümölcsöknél. Ez a kifogás felnőtteknél sem ritka, így azt kell mondanunk, hogy még mindig jobb gyümölcsleveket inni annál, mintha egyáltalán nem juttatnánk be a szervezetünkbe a gyümölcsökben található jótékony anyagok legalább egy részét. Különösen igaz ez a téli hónapokra, ilyenkor a gyümölcslevek kiváló C-vitamin-forrásnak bizonyulhatnak.

Lehetnek mellékhatások

A szakmai közmegegyezés szerint naponta egy kis pohár gyümölcslé (1,5 dl) jót tesz az egészségnek, és a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelhez is hozzájárul. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a nagyobb mennyiségű gyümölcslé emésztési zavarokat, hasfájást, görcsöt, illetve hasmenést okoz még akkor is, ha ugyanennek a gyümölcsnek az elfogyasztása nem okoz panaszokat. Ezek a tünetek általában gyorsan jelentkeznek, ezért amikor új gyümölcslével próbálkozunk, ezt tegyük este, hiszen így biztosan nem kerülünk napközben „bajba”. A gyümölcslé ráadásul koncentráltabban tartalmaz cukrot, így a fogszuvasodáshoz is hozzájárul. És még egy következménnyel mindenképpen számoljunk: a túlzásba vitt gyümölcslé ivás bizony nem tesz jót az alakunknak, hizlal és gyorsan eltüntetheti a lapos hasat.

Mit mondanak a tudósok?

A gyümölcslé gyerekekre gyakorolt negatív hatásaira hívják fel a figyelmet a Kaliforniai Egyetem (University of California) kutatói. Tanulmányukban megállapítják, hogy a túlzott gyümölcslé fogyasztás hozzájárul az elhízáshoz. Mindemellett a gyümölcsökben lévő szacharóz, a megfelelő rostok nélkül, metabolikus szindrómát és májkárosodást okozhat.

 

Hivatkozások:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3482038/

http://www.webmd.boots.com/healthy-eating/guide/fruit-juice-vs-eating-fruit

 

 

 

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email