Petrezselyem gyógyhatásai | Mikor segíthet, és hogyan használjuk?

Petrezselyem gyógyhatásai | Mikor segíthet

Sokan leveshez adják, vagy díszítésre használják, pedig a petrezselyem ennél sokkal értékesebb gyógy- és fűszernövény. Számos egészségügyi panasz, illetve betegség megelőzésére és kezelésére használhatjuk, vegyük sorra, melyek a petrezselyem gyógyhatásai.


Eredetileg a Földközi tenger térségéből származik, innen indult hódító útjára a petrezselyem, ami mára az egész világon elterjed. Főképpen ételek ízesítésére használják, holott a petrezselyem rendkívül értékes gyógynövény. Tudták ezt a rómaiak is, akik a lakomák után szívesen elrágcsáltak néhány szál petrezselyem zöldet, hogy ezzel tegyék leheletüket kellemesebbé, valamint megelőzzék az emésztési zavarok kialakulását. Gyógyerejét ezen kívül a szájüregi fertőzések kezelésekor kamatoztatták. A középkorban Nagy Károly egyenesen kötelezővé tette a petrezselyem egyes változatainak termesztését, sőt, saját birtokain jelentős ültetvényeket hozott létre. Bár a petrezselyem minden része, így a gyökere és virága is ehető, általában csak szárát és leveleit fogyasztják. Ha vadon szedjük, vegyük figyelembe, hogy a gyógynövény megjelenése szinte teljesen megegyezik a mérgező petrezselyem néven is ismert foltos bürökével.

Jótékony összetevők

A petrezselyem kalóriatartalma alacsony, ugyanakkor a tápértéke rendkívül magas. Valamennyi része ehető, ráadásul gyökere, szára, levelei és virága egyaránt bőségesen tartalmaz jótékony összetevőket. Különösen gazdag klorofillban, A-vitaminban, B-vitaminban, C-vitaminban, E-vitaminban és K-vitaminban, illóolajokban, valamint az ásványi anyagok közül foszforban, kalciumban, kénben, rézben és vasban. A benne található flavonoidok, köztük a luteolin és az apigenin, hatékony antioxidáns.

Petrezselyem méregtelenítésre

Ha szervezetünkben felhalmozódnak a méreganyagok, vagy éppen ezt szeretnénk elkerülni, számíthatunk a petrezselyem segítségére. Vízhajtó hatását kihasználva, fogyasszuk leveles szárát napi rendszerességgel, mert ezzel fokozhatjuk a vesék és a hólyag működését, miközben megtisztításukról is gondoskodunk. A petrezselyem segíthet megelőzni a vesekő és a húgyúti fertőzések kialakulását, hozzájárul az emésztőrendszer, valamint a máj méregtelenítéséhez, ezáltal a teljes belső testtisztításban is fontos szerepet kaphat.

Enyhítheti az emésztési zavarokat

A rómaiak tapasztalatból tudták, hogy a petrezselyem fogyasztásával elkerülhetik a gyomorpróbáló lakomák kellemetlen következményeit. Ennek oka, hogy fokozza az anyagcserét, gyorsítja a tápanyagok lebontását. Utóbbi tulajdonságának a fogyókúrák során is jó hasznát vehetjük. A petrezselyem ezen kívül enyhíti a hányingert, elősegíti a bélgázok távozását, ezáltal megelőzheti és kezelheti a puffadást. Hatékony ellenszere az emésztőrendszeri fertőzéseknek, a benne található klorofill a káros gombákat és baktériumokat is megtizedeli. Utóbbi tulajdonsága révén a petrezselyem a bélflóra egyensúlyának fenntartásában, illetve visszaállításában is szerepet kaphat.

Még több jótékony hatás

Ha rendszeresen eszünk petrezselymet – frissen vagy szárítva –, máris sokat tettünk szívünk és érrendszerünk egészségéért. Ez az apró, zöld növény ugyanis megszüntetheti a magas vérnyomást, védi az érfalakat és javítja a vérkeringést. Elsősorban antioxidánsainak és különösen béta-karotin-, valamint folsavtartalmának köszönhető, hogy védelmet nyújthat az érelmeszesedéssel szemben, csökkentheti a stroke és az infarktus kockázatát. Szabályozza a vércukorszintet, ezért diabéteszesek számára kifejezetten ajánlott.  A petrezselyem bővelkedik kalciumban és folsavban, ezért a csontritkulás folyamatának lassítására és a tünetek enyhítésére sikerrel használható.

Antioxidáns petrezselyem

Bőséges flavonoid- és C-vitamin-tartalmának hála, a petrezselyem erős antioxidáns, megkötheti a gyulladásokért, szívbetegségekért, a bőr korai öregedéséért, valamint a rák kialakulásáért felelőssé tehető szabad gyököket. A rosszindulatú daganatok közül elsősorban a tüdőrák, a méh(nyak)rák és a vastagbélrák kockázatát csökkenti, egyik fontos összetevője, a myristicin a cigarettafüst káros hatásait is csökkenti. Általános rákellenes tulajdonságát fokozza immunerősítő képessége, aminek jó hasznát vehetjük a fertőzések, például az influenza elkerülésében és kezelésében is. A petrezselyem kúraszerű fogyasztásával csökkenthető az ízületi gyulladások, illetve az asztma kialakulásának esélye.

Külsőleg is védi az egészséget

Rágcsálása nem csupán a szájszagot szünteti meg, hanem a szájpadlást is megtisztítja. Ha főzetével, esetleg magával a friss növénnyel bedörzsöljük a gyulladt bőrt vagy a rovarcsípés helyét, a kellemetlen tünetek gyorsabban enyhülhetnek. Fogfájás esetén érdemes a petrezselyemből készített teával öblögetni.

Termesszük otthon

Nincs nagy napfényigénye, hidegtűrő és igénytelen, ezért akár árnyékosabb balkonládában is termeszthetünk magunknak metélőpetrezselymet, aminek sokkal kisebb a gyökere, mint a hagyományos fehérrépa. A magokat a fagyok után azonnal elvethetjük, a biztonság kedvéért, előtte gondoskodjunk az előcsíráztatásról. Ennek legegyszerűbb módja, ha a magokat egy nappal korábban nedves homokba tesszük, így kerüljenek a szintén vizes földbe, méghozzá egymástól 2-3 cm távolságban és ugyanilyen mélyen. Veteményesünket hetente locsoljuk. Mivel lassan nő, előfordulhat, hogy a gyomok hamarabb megjelennek, ezeket kézzel távolítsuk el. A leszedett petrezselyem alufóliába tekerve és mélyhűtőben tárolva sokáig friss marad, nyáron akár le is száríthatjuk. Egy nagyobb balkonláda az egész családot elláthatja friss zöldséglevéllel.  

Mit mondanak a tudósok?

Libanoni kutatók patkányokon vizsgálták a petrezselyem vízhajtó hatását. A kísérlet során vízbe kevert petrezselyem-kivonatot adtak az állatoknak. Ennek köszönhetően a következő 24 órában lényegesen több vizeletet ürítettek, mint amennyi a vízfogyasztásuk következtében indokolt lett volna. Ez tehát azt jeleni, hogy a petrezselyem vízhajtóként is sikerrel alkalmazható.

Tudtad?

Nem ajánlott nagyobb mennyiségű petrezselyem fogyasztása terhes és szoptató nők, valamint vesekőtől szenvedők számára. Petrezselyem felhasználásával készült ételek receptjei itt olvashatók.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email