A világ egyik legjobb C-vitamin-forrása az acerola – De, ne csak ezért fogyasszuk

Acerola jótékony hatásai

Mindenki tisztában van a C-vitamin fontosságával, az viszont kevésbé közismert, hogy ennek a vitaminnak az acerola a legjobb forrása. Ez a cseresznyéhez hasonló gyümölcs igazi szuperélelmiszer, számtalan egészségügyi probléma megoldásában és megelőzősében lehet a segítségünkre. És még az íze is kitűnő!


Az acerola gyümölcs (Maplighia glabra) Közép- és Dél-Amerikában, elsősorban Brazíliában őshonos, a gyümölcs neve megegyezik a fával, amin terem. Utóbbi akár ötméteresre is megnőhet, a trópusi és a szubtrópusi éghajlatot kedveli, májustól, novemberig szüretelik. Az acerola gyümölcs alakja gömbölyded, ovális, átmérője 1-2 centiméter között mozog. Feszes, vékony héja, csillogóan piros színe erősen emlékeztet a cseresznyére, ezért emlegetik barbadosi vagy brazil cseresznyeként is.

Az őslakosok főként az éretlen, zöld gyümölcsöket fogyasztották, megfigyelték ugyanis, hogy a piros példányok egészségvédő hatása gyengébb. Ezt támasztja alá az is, hogy az érés során jelentősen csökken hatóanyagainak mennyisége. Ám, csak a színe és az alakja hasonló a cseresznyéhez, belseje cikkelyes, mint a citrusféléké, íze leginkább a narancs és a hibiszkusz keverékéhez hasonló.

A legjobb C-vitamin-forrás

Ha a C-vitamin beviteléről van szó, nincsen jobb megoldás, mint az acerola. Ebben az apró gyümölcsben található ugyanis a harmadik legtöbb természetes C-vitamin. Egészen elképesztő a szám: mindössze 10 deka acerola, érettségi szintjétől függően, a napi szükséglet mintegy 2700 százalékát tartalmazza. Tudni kell azonban, hogy minél pirosabb, C-vitamin-tartalma is csökken, igaz, még a legérettebb gyümölcsben is 1000 mg feletti a vitamin mennyisége.

Érdekesség, hogy részben savanykás ízét, és így nevét is (az acerola spanyolul savanyút jelent) ennek köszönheti.

Nemcsak nyersen hatékony

Sajnos a friss acerola gyorsan megromlik, jó hír azonban, hogy feldolgozva sem veszít sokat jótékony hatásaiból. Készülhet belőle lekvár, szirup, kivonat, de aszalják, és őrlik is, az őrleményt gyümölcslébe vagy más italokba keverve lehet fogyasztani. Az acerola por könnyen oldódik, ha éhgyomorra fogyasztjuk, hatóanyagai szinte pillanatok alatt a vérbe kerülnek, és kifejtik jótékony hatásaikat.

Igazi szuperélelmiszer

Hiába C-vitamin-bomba, ettől még nem lenne szuperélelmiszer az acerola. Ezt a kitüntető besorolást azért érdemelte ki, mert nagy mennyiségben és változatosságban tartalmazza a szervezet számára létfontosságú tápanyagokat és vitaminokat.

Itt van mindjárt az A-vitamin, 100 gramm acerola elfogyasztásával a napi szükséges mennyiség 15 százalékához hozzájuthatunk. Ugyanez a szám a folát (B9-vitamin), a riboflavin (B2-vitamin) és a pantoténsav (B5-vitamin) esetében 3 százalék, ezeken kívül B1- és B3-vitamint is tartalmaz. Gazdag rézben, káliumban és magnéziumban, található benne cink, foszfor és vas.

Az acerola bőségesen tartalmaz antioxidáns polifenolokat, így bioflavonoidokat, az enyhe kesernyés ízért felelős tanninokat, valamint a gyümölcs színét adó antocianinokat. Ezek a gyümölcs húsában lévő anyagok, az A-vitaminnal és a C-vitaminnal „összedolgozva” képesek megsemmisíteni a korai sejtöregedést, gyulladásokat, érrendszeri problémákat és daganatokat okozó szabad gyököket. Az acerola antioxidáns hatásáról további érdekességek olvashatók a Helathline oldalán.

Acerola hatása a szervezetre: a 9 legfontosabb egészségügyi előny

  1. Antioxidáns hatás: mielőtt a többi jótékony tulajdonságára kitérnénk, ejtsünk még néhány szót az acerola antioxidánsainak hatásairól, amit a rekordmennyiségű C-vitamin és a polifenolok egyedi keverékének köszönhet. Nemcsak a szabad gyökök ellen hatásos, és így csökkenti a gyulladásos-, daganatos- és érrendszeri betegségek kockázatát, valamint hozzájárul a gyógyulásukhoz, hanem más egészségvédő hatásai is vannak. A benne lévő antioxidánsok valósággal felpörgetik az immunrendszert, jelentősen javítják testünk ellenálló-képességét. Ha a járványos, téli időszakban naponta fogyasztunk acerolát, sokkal kisebb eséllyel betegszünk meg a szezonális náthában, megfázásban vagy influenzában, általában a légúti megbetegedésekben.

    Utóbbi az allergiákra is igaz, a tünetek enyhítése és kialakulásuk megelőzése egyaránt ott van az acerola jótékony hatásai között.

  2. Gyorsítja a gyógyulást: az acerola rendszeres fogyasztásával hamarabb kilábalunk a betegségekből, javul a szervezet természetes regenerációja. Mivel remek fertőtlenítő, és valódi „vitamingyár”, nagyszerűen alkalmazható műtéti beavatkozások előtt, és a lábadozás idején egyaránt.  

  3. Vérszegénység ellen: a kiugróan magas C-vitamin-tartalom segíti a növényi élelmiszerekben lévő vas hasznosulását. Ezáltal az acerola kifejezetten ajánlott a vérszegényeknek, illetve a vegánoknak és vegetáriánusoknak.

  4. Fertőtlenít és gyulladásgátló: hála különleges összetevőinek és azok arányának, az acerola remek fertőtlenítő. Ezt a hatását főként a légúti és a húgyúti megbetegedések esetében fejti ki. Ha „csak” öblögetésre vagy gargalizálásra használjuk, segítségével megszüntethetők a különféle szájüregi gyulladások, mint az afta vagy az ínygyulladás.

  5. Védi az ereket: összetevői erősítik az érfalakat, valamint hozzájárulnak a triglicerid- és az LDL koleszterinszint csökkentéséhez, ezáltal segítenek megelőzni, és kezelni az érrendszeri problémákat, beleértve a szívbetegségeket, valamint az érszűkületet. Szívvédő hatását erősíti magas káliumtartalma és antioxidánsai.

  6. Fogyókúrára: mivel 100 g friss acerola csak 32 kalória, fogyókúrázóknak kifejezetten ajánlott. De, nemcsak ezért, hiszen a zsírégetésből is kiveszi a részét. Fogyasszuk nasi helyett, magas víztartalmának köszönhetően hamar teltségérzetet okoz, és szervezetünket, energiaszintünket is pillanatok alatt felturbózza, ezzel is támogatja a különféle fogyókúrák sikerét.

  7. Kíméletes vízhajtó: segít eltávolítani a fáradt, elnehezült végtagokból a felesleges vizet, kiváló ellenszere a dagadt vádlinak és a felpuffadt bokának. A pangó, sejtközi folyadéktól is megszabadít, ez a tulajdonsága az imént említett fogyókúra hatékonyságához járul hozzá, valamint megelőzi az egyébként nehezen kezelhető, narancsbőr kialakulását. Sőt, a kutatások szerint a rendszeres vízhajtás a petefészek ciszták kockázatát is csökkenti.

  8. Megszépíti a bőrt: a narancsőr elleni harc zászlóshajója, emellett az acerola vitaminjai igazi „anti-age”-ként hatnak, rendszeres bevitelükkel bőrünk feszesebbé, üdébbé válik, körmeink és hajunk visszanyerik fényüket. Fokozhatjuk ezeket a szépészeti hatásokat, ha acerola tartalmú kozmetikai termékeket használunk.

  9. Cukorbetegeknek: szabályozza a vércukorszintet, ezért orvosukkal történő egyeztetést követően, diabéteszesek is fogyaszthatják.

Még több egészségvédő tulajdonság

Jó megoldás a krónikus, de akár az akut hasmenés megszüntetésére, de a székrekedésre is megoldást jelenthet.

Javítja a látást, B-vitaminjai főként a retinára fejtenek ki pozitív hatást. Az acerola magnézium- és káliumtartalmának hála, megóvhat a kellemetlen izomgörcsöktől, miközben erősíti is az izmokat és az ízületeket. Támogatja az agyműködést, amiben elsősorban magas foszfortartalmának van szerepe. Ha rendszeresen fogyasztjuk, nemcsak fizikai ellenálló-képességünk, de memóriánk is lényegesen javulhat.  

Fokozza a méregtelenítést

Ez az apró kis gyümölcs felerősíti a szervezet természetes méregtelenítő folyamatainak, illetve a különféle méregtelenítő kúrák hatását.

Gazdag rostokban, különösen pektinben, ez az oka annak, hogy fokozza a bélmozgásokat (bélperisztaltika), ez sokat jelent az emésztési- és az ürítési problémák megoldásában. A rostok továbbá hozzájárulnak a belek megtisztításához, és a rossz bélműködéssel járó olyan gyakori panaszok, mint puffadás, az émelygés és az alhasi görcsök megszüntetéséhez.

Méregtelenítő hatása kiterjed a májra is, ha túl sok alkoholt iszunk, utána érdemes minél több acerolát fogyasztani. Ilyenkor ügyeljünk a kiszáradásra, és ne feledjük el, hogy az acerola vízhajtó, tehát fokozzuk a folyadékbevitelt.

Bár nem kifejezetten parazitahajtó, éppen béltisztító hatása miatt, az acerola ebben is segítségünkre lehet. Az élősködők egy része a vastagbélben letapadó salakanyagban bújuk meg, ha ezt eltávolítjuk, a paraziták elvesztik élőhelyüket.

Méregtelenítésre legjobb a friss változata, de fogyaszthatjuk őrleményként vagy aszalva is: a pozitív hatása nem marad el!

Milyen problémákra jó az acerola?

Ahogyan láthattuk, az acerola számos jótékony hatást gyakorol szervezetünkre. A teljesség igénye nélkül, most foglaljuk össze a legfontosabbakat:

  • szív-, és érrendszeri panaszok megelőzése,

  • vérerek falának megerősítése,

  • szezonális megbetegedések (nátha, influenza, stb.) elkerülése,

  • légúti és húgyúti megbetegedések kezelése, megelőzése,

  • asztma tüneteinek enyhítése,

  • különféle allergiák tüneteinek enyhítése, megelőzése,

  • immunrendszer megerősítése,

  • cukorbetegség tüneteinek mérséklése,

  • petefészekciszta kialakulásának megelőzése,

  • vérszegénység leküzdése,

  • gyulladások csökkentése,

  • látás javítása,

  • tumorok megelőzése,

  • akut, vagy krónikus hasmenés megszüntetése,

  • vízhajtás,

  • emésztés szabályozása,

  • fogyókúrák támogatása,

  • méregtelenítése,

  • májproblémák enyhítése,

  • bőr-, köröm- és hajápolás.

Az acerola mellékhatásai

Az acerola maga az egészség gyümölcse, rengeteg létfontosságú tápanyagot tartalmaz, ám pont a legfontosabb tulajdonsága okozhat gondot. Ez pedig a kiugróan magas C-vitamin-tartalma, ami óriási előny, ráadásul a vízben oldható C-vitamin folyamatosan ürül a szervezetünkből, így állandóan pótolni kell.

Túlzásba mégsem szabad esni, a felesleges C-vitamin ugyanis oxaláttá alakulhat át. Ez pedig egyenes út lehet a vesehomok és a vesekő elszaporodásához. A hangsúly most a lehet szón van, hiszen, ha szervezetünk jól működik, a nagyobb mennyiségű C-vitamin sem jelenthet gondot.

Ezért az acerola fogyasztásával leginkább azok legyenek mértékletesek, akik valamilyen veseproblémában szenvednek.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a C-vitamint felfedező Szent-Györgyi Albert egész életében napi 1000 mg-ot fogyasztott, az adagot járványos időszakban a sokszorosára emelte. Erről bővebben olvashatók érdekességek a C-vitaminról szóló cikkünkben.

Acerola mellékhatásai

Magas C-vitamin-tartalma semlegesítheti más szerek hatásait, ne fogyasszuk medveszőlő, rozmaring és szamócafű alapú készítményekkel. A túl sok acerola hasmenést és álmatlanságot okozhat.

Mit mondanak a tudósok?

A japán Nihon Egyetem kutatói egereken vizsgálták az acerola antioxidánsainak rákos sejtekre gyakorolt hatását. Arra a megállapításra jutottak, hogy ezek a hatóanyagok lassítják az abnormális sejtnövekedést és a daganatsejtek terjedését a tüdőrák kezdeti stádiumában.  Egy brazil egyetemi kutatás pedig kimutatta, hogy az éretlen acerola nagyobb mennyiségben tartalmaz C-vitamint, valamint hatékonyabb védelmet nyújt a káros szabad gyökökkel szemben.

Tudtad?

Az acerola botanikai családneve neve Marcello Malphigi-től származik, aki a XVII. század elismert orvosa volt, és számos növény felfedezésében, besorolásában vett részt. Az acerola otthon is termeszthető, igaz, csak bonsai-ként, de gyümölcse így is tartalmazza azokat a tápanyagokat, amelyek a szabadon növő acerola-ban megvannak. Arra figyeljünk, hogy humuszban és agyagban táptalajra van szüksége, környezetében a levegő nem lehet 15 foknál hidegebb. 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email