Bélféreg ellen – Milyen tünetei vannak, és hogy űzzük ki a parazitát?

Bélféreg ellen

Tabutémának számít, pedig a bélférgesség bárkit utolérhet, még akkor is, ha Európában nem számít gyakorinak. Ezért jó tudni, hogy mit tehetünk a bélféreg ellen, hiszen minél előbb elkezdjük a paraziták kihajtását, annál gyorsabban szabadulunk meg a hívatlan látogatóktól.


Vitathatatlan, hogy nehéz megbarátkozni a bélférgesség gondolatával, szégyellni, eltitkolni viszont egyáltalán nem szabad. Sőt, mielőbb el kell kezdeni a bélféreg elleni kúrát, amit, ha jól választunk meg, gyors és fájdalommentes eredményt hoz.

Jó ég, hogy történt ez meg velem?

Akik bélféreggel küzdenek, szinte kivétel nélkül felteszik ezt a kérdést. Nos, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bármelyikünkben megtelepedhetnek ezek a paraziták. Többféle veszélyforrás létezik, ezek közül a leggyakoribbak a következők:

  • fertőzött húsok,

  • fertőzött hal,

  • állati ürülék (háziállatok is),

  • fertőzött zöldség, gyümölcs.

A fentiekből is látható, hogy a bélférgesség nem feltétlenül vezethető vissza az elégtelen tisztálkodásra, ugyanakkor a hiányos higiéné növeli a kockázatát.

Milyen panaszok figyelmeztetnek a bélféreg jelenlétére?

Az a helyzet, hogy a bélféreg – pontosabban bélférgek, hiszen több fajta létezik – a rejtőzködés mestere. Nagyon hosszú ideig képes teljesen észrevétlen maradni, ugyanis általában nem okoz specifikus panaszokat. Ez már csak azért is aggasztó, mert egyes galandférgek több tíz évig elélnek, ezalatt pedig, folyamatosan károsítják a szervezetünket. Vegyük most sorba, milyen tünetek esetén érdemes bélféregre gyanakodni.

  • rossz közérzet,

  • általános gyengeség,

  • fáradékonyság,

  • alvásproblémák,

  • visszatérő és elhúzódó hasmenés,

  • krónikus hasfájás,

  • gyakori gyomor- és/vagy bélgörcsök,

  • emésztési zavarok,

  • hirtelen fogyás,

  • krónikus emésztési zavarok,

  • nehezen múló pattanások.

És, ami szinte biztos bélféregre utal

A szinte állandó vagy rendkívül gyakori végbéltáji, illetve végbélviszketés, ha nem párosul aranyérrel, jó eséllyel a bélféreg számlájára írható. Ennél is egyértelműbb jelzés, ha a székletben rizsszem méretű, fehér peték jelennek meg.

Milyen súlyos panaszokat okozhat?

Bélféreg, belek – gondolnánk, azonban tudni kell, hogy ezeknek az élősködőknek a petéi és lárvái az izmokba, a belső szervekbe, sőt, az agyba is eljuthatnak. A szövetekben cisztákat képeznek, ennek pedig akár súlyos következményei lehetnek: ilyen például a krónikus fejfájás, szédülés, izomgyengeség, köhögés, de a ciszták epilepsziát is kiválthatnak. A kifejlett bélféreg irritálhatja a bélnyálkahártyát, ennek következményekét gyulladások alakulhatnak ki. Előfordul, hogy az élősködő elzárja a hasnyálmirigy vagy az epevezetéket, nagyobb példányok jelentősen csökkenthetik a belek áteresztőképességét. Utóbbi összefüggésbe hozható a krónikus székrekedéssel. Mivel a bélférgek tápanyagokat vonnak el a szervezettől, idővel hiányállapotok jelentkezhetnek. Jellemző a vitaminok hiánya és a vashiány. Anyagcseréjük során ráadásul mérgek képződnek – a cisztákból szintén kijuthatnak toxinok –, ezek allergiás reakciókat válthatnak ki, illetve pusztítják a jótékony baktériumokat. Ez pedig együtt jár a bélflóra egyensúlyának felborulásával, és ezen keresztül az immunrendszer gyengülésével, valamint az emésztési panaszokkal.

Mit tehetünk a bélféreg ellen

Természetesen, mielőtt bármilyen módszert kipróbálnánk, bizonyosodjunk meg arról, hogy valóban bélférgességgel állunk szemben. A már említett fehér peték biztos támpontot jelentenek, de még ekkor is érdemes szakorvoshoz fordulni. A kivizsgálás fájdalommentes, része a székletvizsgálat, illetve valamilyen képalkotó eljárás, leggyakrabban az ultrahang alkalmazása. Ciszta gyanú esetén MR is szóba jöhet, amennyiben a fertőzés bebizonyosodik, jó eséllyel műtéti beavatkozásra lesz szükség.

Amennyiben nincs ciszta (és ez a gyakoribb), a bélféreg ellen számos patikai gyógyszer áll rendelkezésre, de akkor sem kell különösebben sokat keresgélni, ha inkább a természetes módszereket részesítjük előnyben. Ilyenkor a bélféreg elleni étrend-kiegészítők között érdemes körülnézni, ezek közül válogassunk, amelyek minőségéről és hatásosságáról elegendő információval rendelkezünk. Ennek legjobb módja a szakmai oldalak és a véleményoldalak tanulmányozása, arra viszont figyeljünk, hogy csak a valóban hiteles forrásoknak higgyünk.  

Gondoljunk a megelőzésre

Amikor a bélféreg elleni védelemről beszélünk, nem szabad kihagyni a megelőzés fontosságát.

  • Ne együnk mosatlan zöldséget és gyümölcsöt.

  • Kizárólag ellenőrzött forrásból származó húst és halat fogyasszunk, mindig jól átsütve.

  • Ha állatokkal érintkezünk, ne érintsük meg a szánkat, szemünket, fülünk belső részét, és mielőbb mossunk kezet.

Veszélyben a gyerekek

Többször szóba kerültek már a háziállatok, amelyek a gyermekekre különösen veszélyesek lehetnek, hiszen a kicsik, játék közben, sokkal óvatlanabbak. Szintén veszélyforrásként tekintsünk a parkokra, játszóterekre, erdőkre, minden olyan területre, ahol a gyerekek állati ürülékkel kerülhetnek kapcsolatba.

Még egyszer a bélflóráról

A bélféreg elleni kúrával párhuzamosan, de legkésőbb közvetlenül utána, érdemes foglalkozni a bélflóra megerősítésével. Ennek módja a probiotikus baktériumok és az ezek táplálékául szolgáló prebiotikumok bevitelének növelése. Megtehetjük ezt az erjesztett tejtermékek, kovászos uborka, savanyú káposzta, valamint a rostok (prebiotikumok) mindennapos fogyasztásával, vagy a probiotikus étrend-kiegészítők alkalmazásával. A legjobb a szimbotikum, amelyek ideális mennyiségben tartalmaznak pro- és prebiotikumokat. Ne feledjük: immunrendszerünk és emésztésünk működése csak akkor lehet megfelelő, ha a bélflóránk is egészséges.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email