Természetes módszerek influenza ellen

Természetes módszerek influenza ellen 1

A hideg évszak beálltával, minden évben, sokakat ledönt a lábáról az influenza. Pedig, ennek nem kellene így lennie, az influenza ellen ugyanis sokféleképpen védekezhetünk, így számos természetes módszer is rendelkezésünkre áll.


Mondhatni mindennapos reflex, hogy már az influenza hallatára gyógyszerekhez nyúlunk, sőt, a tünetek jelentkezésekor sokan elkezdenek antibiotikumot szedni. Utóbbinak azonban, csak akkor van értelme, ha bakteriális megfázással állunk szemben, a vírus okozta influenzára az antibiotikum hatástalan. Sőt, a kúra könnyen felboríthatja a bélflóra egyensúlyát, ami az immunrendszer további gyengüléséhez, valamint komoly emésztőrendszeri problémákhoz vezet.

Gondoljunk a megelőzésre

Természetesen az influenza ellen, mint a legtöbb betegség esetében, a leghatékonyabb módszer a megelőzés. Szerencsére, már egész évben hozzájuthatunk a vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag – lehetőleg a szezonális kínálatból válasszunk – friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz, amelyek felerősítik az immunrendszerünket. Igaz, a hidegben jobban kívánjuk a zsírosabb, nehezebb ételeket, de ezek szintén megterhelik szervezetünket, csökkentik az ellenálló képességet, arról nem is szólva, hogy számos betegség kockázatát is növelik.

Ezért hasznosak a probiotikumok

Az immunerősítés egyik leghatékonyabb módja a probiotikumok fogyasztásának növelése. Ezeknek, a jótékony, probiotikus baktériumokat tartalmazó élelmiszereknek, illetve táplálékkiegészítőknek a segítségével helyreállíthatjuk, megőrizhetjük bélflóránk egyensúlyát. Mivel a vastagbélben található a bélflóra állapota közvetlenül befolyásolja testünk védekezőképességét, ha megfelelő az összetétele, immunrendszerünk is sokkal hatékonyabban működik. Ne feledkezzünk meg a probiotikus baktériumok táplálékául szolgáló, prebiotikus rostok beviteléről sem. Talán a legjobb megoldás a pro- és prebiotikumokat a szükséges mennyiségben tartalmazó szimbiotikumok fogyasztása. Amennyiben inkább a natúr élelmiszereket helyezzük előtérbe, a probiotikumok pótlásához, a fermentált (erjesztett) tejtermékek, a kovászos uborka, a savanyú káposzta mellett tegyük le a voksunkat, a prebiotikumokat almával, csicsókával, banánnal, hagymával, dióval, tejtermékekkel vihetjük be a szervezetünkbe.

Japán tudósok több, mint ezer diák részvételével vizsgálták egy Lactobacillus brevis baktériumot tartalmazó, probiotikus ital, influenza ellenes hatását. Megállapították, hogy a 8 hetes kúra után azok a diákok, akik táplálékkiegészítőt kaptak, lényegesen kisebb arányban kapták el a betegséget.

Használ a védőoltás az influenza ellen?

Az influenza ellen létezik védőoltás, ám ez nem garantál 100%-os védettséget, mivel a szérum csak bizonyos törzsek ellen véd. Ezért az is fordulhat elő, hogy egy szezonban, bár be vagyunk oltva influenza ellen, többször is elkaphatjuk a betegség valamelyik változatát. A tünetek azonban mindig megegyeznek, lássuk, mit tehetünk a tünetek csökkentése, és a gyorsabb gyógyulás érdekében.

Természete megoldások influenza ellen

A természetes gyógymódok igen szerteágazóak, vannak, amelyek külsőleg alkalmazandóak, míg mások, belülről erősítik az immunrendszert, valamint hatékonyan csökkentik a kellemetlen tüneteket.

  • Meleg tej: influenza ellen, az egyik legrégebben alkalmazott módszer. Egy bögrényi meleg, még inkább forró tej fogyasztása lefekvés előtt, szinte csodákat tehet. Adjunk hozzá 1-2 kiskanálnyi mézet és még jobb hatást érhetünk el. Érdemes kipróbálni az eukaliptusz mézet, mert szabaddá teszi a légutakat. A meleg folyadék erősíti a szervezetet, felgyorsítja a keringést, méí a méz enyhe antibakteriális hatásának hála, megakadályozza az esetleges felülfertőződések kialakulását. Amennyiben laktózérzékenyek vagyunk, használhatunk szója vagy rizs tejet is.
  • Inhalálás: nagyszerűen alkalmas az influenza tüneteinek enyhítésére. Ne gondoljunk csodagépek beszerzésére, elég egy edény és egy törölköző, mellyel az inhalálás során „sátrat” képezünk arcunk, illetve az edény között. Így a fontos hatóanyagok biztosan célba érnek. Kiváló segítség a kakukkfű, a kamilla, a zsálya, de a rozmaring is. Az inhalálás legalább 10 percig tartson. A forró pára kiváló nyákoldó (amennyiben egy gyógynövény sem akad a háznál, a vízbe tehetünk egy púpozott kanál konyhasót), az említett gyógyfüvek jelenléte csökkenti a nyálkahártya irritációját, valamint antibakteriális és vírusölő hatással is bírnak.
  • Méz és citrom: igen hatékonyak az influenza okozta torokfájás ellen. Keverjünk össze egy pohár langyos vizet, egy citrom levével és egy teáskanálnyi mézzel. Naponta többször öblögessünk, esetleg gargarizáljunk vele: a citrom, azon kívül, hogy remek antioxidáns, verhetetlen fertőtlenítő is, a méz pedig megnyugtatja az irritált nyálkahártyát, valamint csillapítja a fájdalmat. Különösen ajánlott a manuka méz, a japán Nagasaki Egyetem tudósainak tanulmánya szerint ugyanis hatóanyagai képesek felvenni a harcot az influenzavírussal szemben.
  • Víz és ecet: az influenza ellen, főként, ha lázzal jár, nincs jobb ennél a duónál. Lehetőleg 38 fokos testhőmérséklet felett ne alkalmazzuk, hatásuk egyébként vetélkedik a kémiai lázcsillapítókkal. Priznicként alkalmazzuk, a 4:1 keveréket gézbe, kisebb zsebkendőkbe mártjuk, majd a homlokra, csuklókra, karhajlatokra, bokákra helyezzük. Száraz törölközőkkel lezárjuk (hogy ne legyen vizes az ágynemű), 20-30 percenként cseréljük.

Fontos az egészséges táplálkozás

Megfelelő táplálkozással sokat tehetünk az influenza ellen. Ne terheljük le szervezetünket adalékanyagokban gazdag élelmiszerekkel, kerüljük a finomított cukrokat és a fehér lisztet. A beteg számára készített ételek legyenek könnyen emészthetőek. Optimális megoldást jelenthetnek a könnyű, főleg zöldségekben gazdag, rántás nélküli levesek, a főtt, párolt, állati eredetű proteinek (fehér húsok, vagy sovány halak), valamint a naponta egy alkalommal bevitt szénhidrátok. Kifejezetten ajánlott az influenza ellen, a tudományosan is bebizonyított hatású nagymama levese.

Válasszunk teljes kiőrlésű lisztből készült tésztát, barna rizst, mondjunk le az élesztős péksüteményekről. Immunerősítő hatású a friss, zöld levelű saláta, melyet omega zsírsavakban gazdag olíva olajjal, citrommal, és/vagy almaecettel ízesítünk. Az étkezések között szinte kötelező a frissen facsart citrusok levének bevitele, ezek bővelkednek immunerősítő antioxidánsokban és vitaminokban. Láz esetén, rendkívül fontos a folyadékbevitel, a szénsavas italoktól azonban tartózkodjunk.  

Tudtad?

Jellemző panasza az influenzának az ízületi- és izomfájdalom. Ezt enyhíthetjük egy kisebb szövet zsákba, zsebkendőbe rakott, felmelegített cseresznyemagokkal. Tegyük a fájdalmas területre, szinte azonnal hat és nincsen semmilyen mellékhatása.

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25294223
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19651563
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmedhealth/PMH0072643/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24880005
https://www.sciencedaily.com/releases/2000/10/001018075252.htm
Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email