Édeskömény betegségek ellen? | Sok mindenben segíthet

Édeskömény betegségek ellen? | Sok mindenben segíthet 1

Rossz emésztés, fogfájás, puffadás, gyulladások, erős köhögés: többek között ezeknek a tüneteknek az enyhítésére vehetjük igénybe az édeskömény segítségét. Mivel nagyszerű antioxidáns, hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez, míg a nők menstruációs fájdalmak esetén is sikerrel használhatják.


Az édeskömény – Foeniculum vulgaris – eredetileg a mediterrán térségből származik, használata több ezer éves múltra tekint vissza, a rómaiak a lakomák előtt fogyasztották, hogy megelőzzék a gyomorfájást és a puffadást. Emésztésjavításra és étvágykeltőnek használták a középkorban is, ezen kívül a fogfájást is előszeretettel szüntették meg az édesköménnyel. Mivel az édeskömény fogyasztása erősen befolyásolja az ízlelőbimbókat, ezért ebben az időben bevett szokás volt a tisztességtelen kocsmárosok körében, hogy mielőtt rossz minőségű bort szolgáltak fel, a vendéget nyers, szeletelt édesköménnyel kínálták. Ez a markáns, az ánizsra emlékeztető zamatú növény remek ételízesítő, és kiváló alkoholos italok készíthetők belőle. Egészségvédő összetevői elsősorban a gumójában, valamint virágában, leveleiben és magjaiban (ez valójában a gyümölcse) találhatók. Az édeskömény közeli rokona a petrezselyemnek, a répának és a koriandernek.

Jótékony hatóanyagok

Alacsony a kalóriatartalma, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a 90 százaléka víz és csak 0,2 százaléka zsiradék. Egy pohárnyi édeskömény C-vitaminból a napi szükséglet 14 százalékát, rostból, káliumból és molibdénből mintegy 10 százalékát fedezi. Ezeken kívül található benne folsav, B3- és B5-vitamin, valamint további ásványi anyagok: cink, foszfor, kalcium, magnézium, mangán, nátrium, vas és szelén. Különleges összetételű esszenciális illóolaja hordozza legfontosabb hatóanyagait, a rendkívül erős antioxidánsnak számító isoquercitrin, kvercetin és rutin (rutozid) flavonoidokat, valamint a legtöbb jótékony tulajdonságát biztosító anetolt.

Emésztési zavarok ellen

Ahogyan ezt már az ókorban is tudták, az édeskömény jól használható emésztési zavarok ellen: segít megszüntetni és megelőzni a puffadást, fokozza az emésztőnedvek termelődését, ezáltal javítja az anyagcserét. Felfúvódás ellen a gyermekek és az idősek is bátran használhatják. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az édeskömény, és különösen az édeskömény olajának, rendszeres fogyasztásával, az áhított lapos hashoz is közelebb kerülhetünk.

Antioxidáns és immunerősítő

Elsősorban flavonoid- és C-vitamin-tartalmának köszönhetően az édeskömény hatékony immunerősítő és antioxidáns, fogyasztásával védettséget szerezhetünk a szervezetben túltermelődő, a rák, a gyulladások, a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát növelő, valamint a sejtek öregedését felgyorsító és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben. A nyers édeskömény gumója segíthet lelassítani a rosszindulatú daganatok növekedését, beindítja a rákos sejtekben a programozott sejthalált. Kivonata csökkenti a kemoterápia okozta kellemetlen tüneteket, mellékhatásokat. Antioxidánsai ezen kívül javítják a látást, széppé és üdévé varázsolják a bőrt, meggátolják a körmök, és a haj töredezettségét. Antimikrobiális tulajdonsága révén támogatja a fertőzések kivédését, illetve megszüntetését.

Gyulladások és köhögés ellen is kiváló

Az édeskömény illóolajában található antioxidáns anetol erős gyulladásgátló, ezt a hatását főleg a különféle emésztőrendszeri problémák esetében fejti ki, különösen a vastagbélgyulladás kezelésében hatékony. Enyhíti a reumás és degeneratív ízületi gyulladások tüneteit, segít megszüntetni a szemgyulladást és a felső légúti gyulladásokat, köztük a torokgyulladást. Nyákoldó hatású, kiválóan alkalmazható makacs köhögésre is, bár erre a célra inkább az édeskömény magvait és leveleit használjuk fel. Ha szeretnénk megszabadulni a köhögéstől, forraljunk fel ¾ liter vízben egy maréknyi magot és levelet 3-4 percig. Ízesíthetjük mézzel, minél melegebben, kortyolva fogyasztjuk. Lehetőleg ne lefekvés előtt, mivel az édeskömény enyhe vízhajtó hatással is bír.

Méregtelenítésre

Nagyszerű méregtelenítő, leginkább a máj és a vastagbél élvezi áldásos hatásait: az édeskömény ugyanis serkenti a májfunkciókat, és frissíti a vért, ezáltal a toxinok gyorsabban távozhatnak a szervezetből, míg rostjai a béltisztításhoz járulnak hozzá: eltávolítják a vastagbélből a káros lerakódásokat. Az édeskömény a bélparaziták kihajtásában is segítségünkre lehet, enyhe vízhajtóként a vesék méregtelenítését támogatja.

Fontos káliumforrás

Rostjai csökkentik a vér LDL koleszterinszintjét, ezért az édeskömény az érrendszeri betegségek megelőzésében, kezelésében tehet jó szolgálatot.  Hála jelentős káliumtartalmának, fogyasztásával magas vérnyomásunkat is szabályozhatjuk, ezáltal csökkenhet a hipertónia okozta, sokszor halálos kimenetelű betegségek, mint az agyvérzés és az infarktus kockázata. Káliumtartalma elektrolit jellegű, azaz elősegíti az idegi impulzusok célba érését. Mivel a hatóanyagai fokozzák a vér áramlását, az édeskömény javítja a memóriát és a koncentrációt. A benne található vas és hisztidin (aminosav) fontos szerepet játszik a vérszegénység megelőzésében és kezelésében: a vas a hemoglobin legfontosabb összetevője, a hisztidin pedig elősegíti a vörösvérsejtek termelődését.

Enyhíti a görcsöket

Az édeskömény enyhe nyugtatóként is használható. Főzete vagy akár maga a nyers zöldség csökkenti az alhasi görcsöket, legyen szó emésztési rendellenességről, vesegörcsökről vagy menstruációs fájdalmakról. Várandós nőknek, és a klimax alatt is ajánlott az édeskömény fogyasztása: mérsékli a hányingert, megszünteti a hányást. Szoptatós kismamák esetében nemcsak segíti a tejtermelést, de hatóanyagai a tejen keresztül a babához is eljutnak, ezáltal enyhítheti a kicsi esetleges gyomorproblémáit.

Édeskömény, és ellenjavallatok

Kivonata, főként az első években, nem engedélyezett a csecsemőknek és kisgyerekeknek. Ritka esetben allergiát okozhat, ami száj-, nyel-, szájüreg viszketéssel jár. Amennyiben édesköménnyel gazdagított diétába fogunk, a kúra ne legyen hosszú, és menet közben tartsunk pár olyan napot, amikor nem fogyasztunk belőle.

Mit mondanak a tudósok?

A University of Texas kutatói kimutatták, hogy az édesköményben nagy mennyiségben fellelhető anetol gátolja a TNF indukált sejtválaszt, ami megmagyarázhatja gyulladás- és tumorellenes hatását. Külső alkalmazását vizsgálva az iráni Mazandaran University of Medical Sciences szakemberei megállapították, hogy az édeskömény gél csökkenti a szőr vastagságát a mérsékelt férfias szőrnövekedésben szenvedő nőknél. Szintén iráni kutatók igazolták a növény jótékony hatását a premenstruációs szindróma enyhítésében.

Tudtad?

A régmúltban az édeskömény a megújulás szimbóluma volt. Úgy vélték, hogy a kígyók bizonyos időszakokban előszeretettel fogyasztják, és kifejezetten ennek a növénynek az érdeme, ha vedlés után szebb és csillogóbb a bőrük.

Édeskömény felhasználásával készülő ételek receptjei itt olvashatók!

 

 

Hivatkozások:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11199122

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10871845

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3894467/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3748568/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3719290/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15351109

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4137549/

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email