Vesekő tünetei | Vesekő kezelése

Vesekő tünetei | Vesekő kezelése  1

A vesekő nem más, mint a húgyutakban természetes módon jelenlévő kristályok „halmaza”. Normális esetben a vizelet olyan kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek megakadályozzák a kristályok összeállását, ám ez nem mindig történik meg. Ilyenkor alakulnak ki a főként kalcium-oxalát alapú, akár rendkívüli fájdalmakat is okozó vesekövek. A vesekő kezelése és megelőzése érdekében ismerjük meg a kialakulásának folyamatát, valamint a vesekő tüneteit.


Amikor a húgyutakban lévő kristályos anyagok összetapadnak, kialakul a vesekő. Ez nem minden esetben okoz fájdalmat, illetve nagyobb bajt, hiszen amennyiben a vesekő apró méretű, végig tud haladni a húgycsövön, és eltávozik a vizelettel. Előfordul azonban, hogy megszorul a húgyvezetékben, ami görcsös, nyilalló, szinte elviselhetetlenül erős fájdalommal jár. Ebben az esetben az egyetlen megoldás a műtéti beavatkozás, azonban hála az új technikáknak, a probléma szinte pár napon belül orvosolható.

Természetes folyamat

A vizelet, ahogy neve is utal rá, főként vízből áll, azonban számos egyéb anyagot is tartalmaz: húgysavat, kalciumot, foszfátot, valamint a folyadékokból kivont sókat. Előfordul, hogy ezeknek az anyagoknak a koncentrációja megnő, és kicsapódva kristályokká alakulnak, amelyek mérete folyamatosan nő. Különféle alakzatokat formáznak, míg szabad szemmel is láthatóvá válnak. Általában ezek a kövek a vizelettel jutnak el a veserendszeren keresztül egészen a húgyvezetékig. Legtöbbször nem okoznak panaszokat, de megtörténhet, hogy a kialakult kristály megtapad a vesefalon, mert a vizelet áramlása −elsősorban a mérete miatt− már nem képes eltávolítani. A kövek megjelenése és növekedése gyors iramban történik, a szervezet a kiválasztó szerv izomzatának fokozott működésével próbál meg megszabadulni tőlük: ennek eredménye az erőteljes, görcsös fájdalom.

Többféle vesekő létezik

  • Kalcium-sókból, kalciumból és foszfátból, vagy kalciumból és oxalátból álló  
  • Struvit kövek, amelyek magnéziumot, vagy ammóniát tartalmaznak, alakjuk legtöbbször szarvra hasonlít
  • Barnás, sima felületű húgysavkövek, ezek valamivel lágyabbak, mint a többi vesekő
  • Gyakran sárgás színű cisztin követ

Segíthet az étrendváltás

A vesekő leggyakrabban a 30-60 év közötti korosztályt érinti, megelőzéséhez megfelelő táplálkozásra, és megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére van szükség: ezzel jelentősen csökkenthetjük a vesekő kockázatát. Kerüljük az alkoholt, valamint kerüljük a koffeint és teint tartalmazó italokat. Szintén mértékkel fogyasszuk a tejtermékeket, a csemegepulti készítményeket, valamint csökkentsük a só használatát. Naponta igyunk 2-3 liter vizet –az egészséges szervezet 24 óra alatt legalább 2 liter vizeletet kell, hogy termeljen−, természetesen hányás, hasmenés, fokozott izzadás esetén ezt a mennyiséget nyugodtan megnövelhetjük. Figyeljük meg a vizeletünk színét: ha az eltávozó folyadék halvány, szalmasárga színű, vízháztartásunk rendben van. Amennyiben azonban a vizelet színe erős, sötét sárga, esetleg barnás árnyalatú, mindenképp folyadékpótlásra van szükségünk.

Fájdalmas tünetek

A vesekő okozta fájdalom általában hirtelen jelentkezik, a hát ágyéki −lumbális− szakaszán. Az egyre erősödő görcsök szétterjednek: érezhetünk fájdalmat az alhasi szakaszon, egészen a combokig. Ez a jelenség általában éjjel, vagy a kora reggeli időszakban jelentkezik, kísérheti heves szívdobogás, hányinger, hányás, hidegrázás, izzadás, sápadtság, láz, valamint a vizelet hiányos ürítése, vagy teljes hiánya. Számos esetben a vizelet véres lehet, távozása szúró, égető.

Görcsoldó és meleg fürdő

A fájdalmak jelentkezésekor a görcsoldó szerek alkalmazhatóak a leghatékonyabban. A fájdalom csillapítására szintén jó módszer a minél melegebb ülőfürdő: a forró víz hatására az erek kitágulnak, a begörcsölt izomzat pedig ellazul. A vesekő kilökésére hatékony házi praktika a „víz bomba”: igyunk meg nagyon rövid idő alatt egy liter vizet, ezzel megnöveljük a belső víznyomást. A 4 mm-nél kisebb kövek ezzel a módszerrel az esetek 80 százalékában eltávolíthatók. Amennyiben nem tudunk egyszerre sok vizet inni, készíthetünk pár bögrényi nyírfa vagy gyermekláncfű teát. Mivel erős vízhajtók, elősegíthetik a vesekő kilökődését. Ha a kő túl méretes, azaz nem távozik magától, vagy meggátolja a vizeletürítést, mindenképpen forduljunk orvoshoz, aki ultrahanggal, vagy szonda segítségével olyan méretűre zúzza a kristályokat, hogy azok könnyedén távozhassanak. Végső esetben, a kövek műtéti úton is eltávolíthatók.

Mit mond a tudomány?

A finn Kansanterveyslaitos (Nemzeti Közegészségügyi Intézet) munkatársai 27 001 dohányzó férfi –valamennyien egy tüdőrák megelőző kutatási programban vettek részt– esetében követték nyomon a vesekő kialakulásának körülményeit. Megállapították, hogy a fokozott magnézium bevitel, valamint a sör fogyasztása csökkentette a vesekő kockázatát. A kutatási eredmények az American Journal of Epidemiology szaklapban jelentek meg.

Tudtad?

A legnagyobb, emberből kioperált vesekő súlya megközelítette az egy kilogrammot.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email