Ezért fogyasszunk bioélelmiszereket – Miért egészséges, ami organikus?

Bioélelmiszerek

Egyre nagyobb a biokultusz, amiből az ételek és italok sem maradnak ki. Ez pedig jó, hiszen ezek igencsak hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez, és visszaszerzéséhez. De, mit is jelent a bioélelmiszer meghatározás, és milyen előnyei vannak a biotermékeknek? Utánajártunk!


A bioélelmiszer a legjobb, mindenből organikusst veszek – így szól az egyik véglet, míg a másik tábor szerint teljesen felesleges a drága biotermékeket fogyasztani. Ezek után nem véletlen, hogy sokakban felmerül a kérdés: vajon, kinek van igaza?

Gyakori érv a nem biotermékek mellett, hogy régen is hagyományos ételeket fogyasztottunk, nincs ezekkel semmi baj, sőt, jobbak voltak, mint a mai méregdrága bio készítmények. Nos, itt máris érdemes egy pillanatra elidőzni.

Ha az élelmiszeriparra gondolunk, az a helyzet, hogy a régi nagy kedvencek jelentős része bizony minden volt, csak egészséges nem. Legalábbis, a XX. századra ez biztosan igaz, hiszen az élelmiszerbiztonság fokozatosan szigorodott, számos adalékanyagról pedig egyszerűen nem is lehetett tudni, hogy káros az egészségre.

Az állattenyésztésben sokkal több hormont és antibiotikumot alkalmaztak, míg a tartósításra olyan összetevőket is alkalmaztak, amikről később kiderült, hogy károsak lehetnek az egészségre. Ugyanez volt a helyzet a műtrágyákkal és növényvédő szerekkel, ezek között is bőven akadt veszélyes készítmény.

Az viszont igaz, hogy, ha még jobban visszamegyünk az időben, a nagyüzemi élelmiszeripar előtti időkbe – nem is volt az olyan régen – azt látjuk, hogy az összes, élelmezésre szánt növény bio volt, hiszen nem használtak vegyi rovarirtókat vagy műtrágyát, ahogyan az állatok sem kaptak laboratóriumokban előállított takarmányt.

Ha tehát a bioélelmiszerekről beszélünk, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem történik más, mint visszatér az aranykor, amikor mindez természetesnek számított.

De, mi is az a bioélelmiszer?

Ez bizony egy rendkívül fontos kérdés. Már csak azért is, mert sok félreértés, és nem egyszer, szándékos félrevezetés övezi a bioélelmiszereket. Utóbbi egyszerűen azt jelenti, hogy olyan termékeket is bionak neveznek, amik egyszerűen nem azok. Ráadásul, azt is el kell mondanunk, hogy maga a bio kifejezés sem pontos.

Amikor egy bioélelmiszerről esik szó, csupa előnyös tulajdonsággal ruházzuk fel, egyszerűen azért, mert maga a megnevezés ezt az elvárást testesíti meg. Feltételezzük tovább, hogy a kiválasztott termék megfelel bizonyos előállítási normáknak (ezeket később részletesen is bemutatjuk), nem tartalmaz művi ágenseket, mint például nem természetes adalékanyagokat (színezékek, állagjavítók, stabilizátorok, aromák stb.), és nincs genetikailag módosítva egyetlen összetevője sem.

A hivatalos meghatározás

Ami természetes, az bio – mondhatnánk, hogy ezzel el is magyaráztuk a biominősítés lényegét. Részben persze nem állunk messze a valóságtól ezzel a meghatározással, ugyanakkor, ami természetes, nem feltétlenül bio.

Lássuk most ezért a hivatalos definíciót, amit az IFOAM (International Federation of Organic Agrculture Moviment) fogalmazott meg: e szerint, a biológiai termesztés magában foglalja az összes olyan eljárást, amelyek hozzájárulnak a termény szociálisan és anyagilag megfelelő előállításához.

Környezeti szempontból, ezeknek az előállításoknak drasztikusan csökkenteniük kell a műtrágya, a rovarirtószerek és gyógyszerek alkalmazását. Ezekkel szemben a természetes megoldásokkal növelik a terméshozamot és a minőséget, valamint érik el azt, hogy a növények ellenálljanak a kártevőknek, fertőzéseknek.

Senkit nem akarunk untatni az IFOAM további paragrafusaival, de az biztos, hogy mint minden esetben, ebben is találhatunk kiskapukat, amikkel sokan a mai napig visszaélnek. Azt is fontos megjegyezni, hogy nem használjak a “bio” kifejezést. Helyette az “organikus” (CEE 834/2007 számú szabályzat) a protokollnak megfelelő.

Hiszen, egy alma akkor is bio, ha agyon van vegyszerezve pusztán azért, mert teljesen természetes módon között, az almafan terem. És ez akkor is igaz, ha a körülményeknek semmi köze ahhoz, amit mi bionak gondolunk: hiszen nem zárja ki az akár veszélyesnek ítélt kemikáliák alkalmazását, csak azok jelentős csökkentését várja el.

Éppen ezért, ha biztosak akarunk lenni a dolgunkban, és van választási lehetőségünk, a bio helyett inkább az organikus megjelölésű terméket válasszuk.

Hogyan válasszunk bioélelmiszereket?

Tegyünk akkor most egy újabb észrevételt, amit akár ökölszabályként is felfoghatunk: attól, hogy valami bio, még nem feltétlenül organikus!

Amikor bioélelmiszert keresünk az üzletek polcain vagy akár a piacon, sok mindenre kell ügyelnünk. Az IFOAM egyik kikötése, hogy a bioélelmiszereket nem szabad ömlesztve árulni, csak (lehetőleg hermetikusan) csomagolva.

A csomagoláson, az egyébként is kötelezők adatok mellett mindig fel kell tüntetni a termesztési helyet, az elosztót, és a csomagolót.

Igaz, ez kicsit megnyugtatja a vásárlót, visszaélések azonban előfordulhatnak.

Ne feledjük: a még tolerált növényirtók miatt, ezekben a termékekben is előfordulhatnak (igaz rendkívül kis mennyiségben) méreganyagok.

Hangsúlyozzuk, hogy valóban csak nyomokban tartalmazhatnak toxinokat, ennek ellenére extrém esetben a halmozódás nem zárható ki. Mindenesetre ez is egy olyan információ, amivel jó, ha tisztában vagyunk.

A biztonság kedvéért, az organikusan termesztett zöldségeket, gyümölcsöket is mossuk meg, vásárlás előtt pedig minden esetben bizonyosodjunk meg arról, hogy az áru megfelel a bio/organikus minősítésnek.

Még több érdekesség a biotermesztésről

A bio/organikus termesztés lényege az IFOAM szerint (CEE 2092/91) az, hogy az termőföldtől az asztalunkig tiszteletben tartja az ember és a természet egészének jóllétét. Lássuk most, melyek a fő pontok:

Tiszta termőföld. Bioélelmiszert, csak olyan termőföldön szabad termelni, ami minden környezetszennyező forrástól távol található. Veszélyforrásnak minősülnek a forgalmas autóutak, szennyező gyárak. További feltétel, hogy a termőföld nem lehet vegyi anyagokkal szennyezet. Ugyanezek a feltételek az állattartás esetében is előírások.

Csökkenteni és/vagy teljesen megszüntetni a kémiai trágyázást. A legjobb az állati trágya, a komposzt vagy ezek keverékének alkalmazása.

Vegyi növényvédőszerek használatának jelentős csökkentése, vagy teljes megszüntetése. Az “igazi” biológiai termesztés visszatér a vetésforgóhoz. Ezzel az eljárással számos invazív, káros növényt lehet távol tartani, a földnek pedig marad ideje “kipihenni” magát. Ennek hatására a termény egészségesebb, tápanyagokban gazdagabb lesz.

Adalékanyagok kiküszöbölése. Amennyiben, a terméket nem nyersen értékesítik, a feldolgozás közben tilos az adalékanyagok használata.

Rovarirtószerek elhagyása/csökkentése. A termelők lassan kezdik újra felfedezni őseink bölcsességét, és igénybe veszik a természet kínálta lehetőségeket. Jó példa erre, hogy – főleg a déli országokban – a levéltetveket nem vegyszerrel irtják, hanem katicabogarakkal. Ezek a rovarok úgy pusztítják el a tetveket, hogy közben nem okoznak fizikai vagy kémiai elváltozásokat a termesztett növényben. Szintén bevett szokás, hogy hagymaféléket – főleg fokhagymát – ültetnek a vetemények közé. A fokhagyma nemcsak a vámpírokat, hanem számos károkozót is távol tart.

Bár sokan nem gondolják végig, de tény: a bioélelmiszerek termesztése, elállítása drága és időigényes. Ez igazolja a “normális” termékekhez képest magas árcédulát. Viszont, ha bioélelmiszert fogyasztunk, szervezetünk mellett óvjuk a környezetünket, a természetet is, hiszen kiküszöböljük a kemikáliák előállításával okozott környezeti terhelést. Csökkentve ezzel a biológiai lábnyomunkat.  

Szuperélelmiszer vagy bioélelmiszer?

Sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni a szuperélelmiszerek és a bioélelmiszerek közé, holott ez egyáltalán nincs így. Hogy, miért? Szuperélelmiszernek nevezzük azokat a táplálékokat, amelyek nagy mennyiségben és változatosságban tartalmazzák a szervezetünk számára létfontosságú tápanyagokat. Az igaz, hogy számos bioélelmiszer pontosan ilyen, de korántsem az összes felel meg ezeknek a feltételeknek. Ahogyan a szuperélelmiszer elnevezésnek nem feltétele, hogy a készítmény bio is legyen. A legjobban tehát akkor járunk, ha bio szuperélelmiszert fogyasztunk. Erről részletesen lehet olvasni a www.supergreens.hu oldalon, ahol a szuperélelmiszerek további előnyeiről is olvashatunk.

Ezért egészségesek a bioélelmiszerek

Segítségükkel könnyebben megerőzhetjük, illetve szükség esetén visszaszerezhetjük az egészségünket, javíthatjuk immunrendszerünk működését. Hogy, miért számíthatunk a bio szuperélelmiszerekre? Ha terményekről van szó, már önmagában a termőterület garancia lehet a jótékony hatásokra. Például, a minőségi acai bogyó vagy az acerola a mai napig szinte szűzföldben teremnek, ahogyan a chlorella és a spirulina alga, a gyógygombák (shiitake, ganoderma, hernyógomba, pecsétviaszgomba, stb.) termesztéséhez sincsen szükség hozzáadott anyagokra. Melyik a legjobb gyógygomba? Dr. Fachet oldalán részletesen tárgyalják a gyógygombák hatásait.

Szinten kiváló szuperélelmiszer az árpafű és a búzafő, amiket mi magunk is könnyedén nevelhetünk. Arra figyeljünk, hogy ha forgalmas utak mellett lakunk, lehetőleg ne az ablakban vagy a teraszon neveljünk növényeket, valamint alaposan válasszuk meg a földet, amibe elültetjük a magvakat. Utóbbi azért fontos, mert a hagyományos földek fertőzöttek lehetnek.

Összefoglalás

A bioélelmiszerek legnagyobb előnye, hogy mentesek a vegyszerektől, illetve az egészséget károsító, hozzáadott anyagoktól. Már ez is elég indok mellettük, de van még valami: ez pedig a tápanyagtartalom. Bár nem minden vizsgálat igazolja ezt az előnyt, abban a mérések megegyeznek, hogy növények esetében a termőkörnyezet nagyban meghatározza a tápanyagtartalmat.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email