Ezért egészséges a sütőtök

Ezért egészséges a sütőtök 1

A sütőtök, népies nevein dinkatök, döblec, bécsitök, eredetileg Amerikából származik, ahol az őslakosok körében a kukorica és a bab mellett a legfontosabb tápláléknak számított. Az egyik legértékesebb ősszel termő növény, kiváló antioxidáns, javítja az emésztést és védi a szívet.


A tökfélék családjához tartozó sütőtök az amerikai őslakosok kedvelt étele volt, európai rokonait azonban nem csupán táplálékként hasznosították. Bár nyugtató hatása miatt is fogyasztották, az ókorban a kikapart belű, megszárított tökhéjakból a szegényebbek különféle tárolóedényeket készítettek, ezekben tartották a télire eltett hüvelyeseket, aszalt gyümölcsöket, vagy éppen a bort, és ebben hordták a vizet. Sőt, tányérokat, tálakat, kanalakat is faragtak belőle. A középkorban kezdve a sütőtököt, ahogyan az összes tökfélét, a szegények eledeleként tartották számon. Népszerűségét részben annak köszönhette, hogy rendkívül igénytelen növény, amely szinte minden talajban megél: a locsoláson kívül nem igényel igazán nagy törődést, ezért a „pórnép” számára is könnyen elérhető élem volt, amelyet a hosszú, téli hónapok alatt is könnyen tárolhattak. Az éhínséges időszakokban azonban a gazdagabb néposztály is elkezdte értékelni, ekkor születtek az igazán rafinált, ínyencségnek számító, tökkel készített receptek, igaz eleinte inkább csak fűszeres mártások, és kísérő öntetek formájában.

Sütőtököt mindenkinek!

A sütőtök gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, valamint a zöldségfélék között igazi energiabomba, ugyanis 100 grammnak 80 kcal az energiatartalma. Rosttartalmának köszönhetően elősegíti az emésztést, megtisztítja a bélrendszert a lerakódott méreg- és salakanyagoktól, gyorsítja és szabályozza a bélműködést, ezáltal segít megszüntetni a székrekedést. Tartalmaz még cukrokat és fehérjéket, valamint számos ásványi anyagot, kalciumot, nátriumot, foszfort, rezet, magnéziumot, vasat, szelént, mangánt és cinket. A sütőtök tehát nem csupán emésztésserkentő és étvágycsillapító: hanem fontos tápanyagokat tartalmaz a szervezet számára. Főétkezés részeként, vagy akár uzsonnaként fogyasztva, hatékony energetizáló.

Nyugtat és fiatalít

Kevésbé közismert a sütőtök nyugtató hatása, ami a tökmagban található triptofánnak köszönhető: ez az esszenciális aminosav elősegíti a szerotonintermelést, ami nyugtatóan hat az idegrendszerre, megszünteti az idegességet és az álmatlanságot, fogyasztása a hangulatot is jelentősen javítja. Antioxidáns összetevői megóvnak a gyulladásokat és rákot okozó szabad gyökökkel szemben, ösztönzik a sejtek megújulását, lassítják a bőr öregedését, hozzájárulnak a szív- és az érrendszer egészségéhez. Szívvédő tulajdonságát fokozza a sütőtök magas kálium és rosttartalma. A növényi rostban gazdag diéta mérsékli az érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A sütőtök béta-karotin-tartalma szintén támogatja a vérkeringést, ezen felül kiváló gyulladáscsökkentő és rákmegelőző hatásokkal is rendelkezik. Különösen a prosztata- és a vastagbélrák elkerülésében kaphat fontos szerepet. Külsőleg, pakolásként alkalmazva elősegíti az égési sebek és a bőrgyulladások gyógyulását, hidratálja a hajszálakat. Kiemelkedő mennyiségben található benne B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-, és E-vitamin, valamint kisebb arányban J- és K-vitamin. Magas béta-karotin-tartalmának köszönhetően –ami az A vitamin előanyaga- hozzájárul a szem egészségének megőrzéséhez, valamint erősíti a csontozatot és a fogakat, fokozza a haj növekedését.

A magjait is fogyasszuk

A tökmag nem csak kiváló nassolnivaló, hanem számos egészségvédő tulajdonsággal is rendelkezik. Segít megelőzni a húgyúti problémák kialakulását, a magokban található cucurbitacin hozzájárul a prosztata betegségeinek gyógyításához. Az University of Massachusetts kutatói által, a Journal of Medicinal Food szaklapban publikált vizsgálati eredmények szerint a sütőtök fitoösztrogénjei hatékonyan szabályozzák a vérnyomást. 12 hétig tartó tökmagolaj fogyasztás után a laboratóriumi egerek magas vérnyomása –úgy a szisztolés, mint a diasztolés− csökkent.

Tudtad?

A sütőtök húsa és magjainak olaja számos kozmetikai és szépségápolási termék alapanyaga.

Sütőtökből készült ételek receptjei itt olvashatók.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email