Csontritkulás ellen: hogyan segíthetnek az őssejtek?

Csontritkulás ellen: hogyan segíthetnek az őssejtek? 1

A csontritkulás ellen jelenleg nem létezik hatásos gyógymód, csupán a folyamat lassítására, és a tünetek enyhítésére nyílik lehetőség. Ezen változtathat egy új felfedezés, amely a magzatvízből kinyert őssejtek segítségével fordítaná vissza a csontritkulást. Az első kísérletek rendkívül biztatóak, az őssejtekkel sikerült aktiválni a csontképző sejteket.


Évente közel 10 millió csonttörés vezethető vissza a csontritkulásra, mely az International Osteoporosis Foundation (Nemzetközi Osteoporosis Alapítvány) adatai szerint Európában, az USA-ban és Japánban mintegy 75 millió embert érint. A csontritkulás elsősorban az 50 év feletti nőknél fordul elő, méghozzá körülbelül négyszer gyakrabban, mint a férfiak esetében. Néma járványnak is nevezik, ugyanis konkrét panaszokat csak a végső stádiumban okoz. Jelenleg a csontritkulás ellen, illetve a megelőzésére és a visszafordítására nincsen gyógyszer, csupán a tünetek enyhítése, és a csontvesztés folyamatának lassítása lehetséges.

Felélesztenék a csontokat

Akár forradalmi áttörést is hozhat egy angol felfedezés, ami az első eredmények szerint hatékonyan alkalmazható a csontritkulás ellen. Az Institute for Women’s Health, University College London kutatói ugyanis megállapították, hogy a magzatvízből kivonható őssejtek segítségével, növelhető a csontépítő sejtek aktivitása – tehát a módszerrel nem új sejteket hoznak létre –, így az elöregedő, vagy más okok miatt gyengülő csontok visszanyerhetik sűrűségüket és ellenálló képességüket. Jelentősen csökken a nem megfelelően működő csontképző sejtek miatt megjelenő csontritkulás következtében bekövetkező csonttörés valószínűsége. Ezzel, a szakemberek reményei szerint, visszafordítható a korral járó, illetve betegségek következtében kialakuló csontritkulás.

A kísérletek során a terhesség 12. hetében, illetve közvetlenül a szülések előtt levett magzatvízből kinyert, úgynevezett mesenchymalis őssejtek (AFSCs) őssejteket juttattak a tökéletlen csontképződés miatti üvegcsontúságban (Osteogenesis imperfecta) szenvedő egerekbe. Egy olyan betegségről van szó, ami nagyon hasonló következményekkel jár mint a csontritkulás: a szövetveszteség hatására a csontok törékennyé válnak, sűrűségük és súlyuk is lecsökken. A nyolc hétig tartó terápia hatására nem csupán megerősödtek az állatok csontjai, hanem rugalmasabbá váltak, és szerkezetük is javult. Ennek eredményeképpen, a csonttörések – a felkarcsont, a combcsont és a sípcsont esetében – száma átlagosan 79 százalékkal volt alacsonyabb a kezelt állatoknál a kontrollcsoporthoz képest.

Embrióknál is alkalmaznák

Pascale Guillot vezető kutató elmondta, hogy a csontritkulás ellen alkalmazott őssejtek valósággal megfiatalítják és ellenállóbbá teszik a csontokat, jelentősen javítják a minőségüket, valamint növelik a csontsűrűséget. Utóbbi az űrkutatásban is komoly előrelépést jelenthet, ugyanis az űrhajósok egy hónap alatt csontsűrűségük 2,5 százalékát elvesztik. Mint Guillot a BBC News számára adott nyilatkozatban kifejtette, az emberi teszteket két éven belül elkezdhetik, a módszer pedig hamarosan általánosan használható lesz pontosan úgy, ahogyan jelenleg „krémeket kenünk az arcunkra, hogy ezzel lassítsuk a bőrünk öregedését”. Hozzátette: a kezelést akár már az anyaméhben el lehet majd kezdeni, így könnyebb lesz kezelni, illetve megszüntetni a genetikai hátterű, korai csontritkulást, és a csont szilárdságát csökkentő más betegségeket. Az őssejtterápia e mellett az időskori csontritkulás ellen is hatékony megoldást jelenthet.

Tudtad?

A teljesen fájdalommentes csontsűrűség méréssel pontosan kimutatató a csontritkulás. A vizsgálat minden 65 év feletti nőnek erősen ajánlott. Életkortól függetlenül, érdemes azoknak is elvégeztetni, akiknek családjában előfordult csonttöréses osteoporozis.

Forrás:

http://www.nature.com/articles/srep39656

https://www.theguardian.com/science/2016/dec/20/pregnant-womens-stem-cells-could-treat-osteoporosis-say-scientists

 

 

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email