Anorexia: akár halált is okozhat

Anorexia: akár halált is okozhat 1

Az anorexiát egyaránt okozhatja mentális, lelki zavar és fizikai elváltozás utóbbi azonban lényegesen ritkábban fordul elő. Maga az elnevezés a görög anorexìa szóból származik az an tagadást jelöl az òrexis pedig étvágyat jelent. Etimológiailag megközelítésben tehát az anorexia az étvágytalanságra utal, valójában azonban lényegesen összetettebb betegségről van szó. Ismerjük meg az anorexia jeleit, hogy időben felléphessünk a betegséggel szemben.


A lassan kifejlődő anorexia jelei közül az első, hogy a beteg elveszti érdeklődését a táplálékok, illetve az étkezés iránt. Az esetek nagyobb százalékában a kiváltó tényező lelki eredetű, mely jellemzően súlyos önértékelési gondokból fakad. Az anorexia jele a másoknak való megfelelési kényszer, emiatt a beteg még az önsanyargatástól sem riad vissza annak érdekében, hogy környezete elfogadja. Gyakran előfordul, hogy kezdetben az anorexia jeleként felfogható önsanyargató fogyókúra eredménye tetszést vált ki a család és ismerősök körében. A következő fázisban az anorexiában szenvedő úgy érzi, hogy valójában nincs is szüksége táplálékra, hiszen jó érzi magát a bőrében, erősebb, elégedettebb mint valaha. Ha ez a meggyőződés hosszabb távon megmarad, a szervezet, amely mindig a „túlélésre játszik”, megpróbál alkalmazkodni a mesterségesen előállt helyzethez. Méghozzá az esetek döntő többségében sikeresen, ennek eredményeképpen pedig rövid időn belül kialakul a kóros étvágytalanság, ami az anorexia tünetei közül az egyik legjellemzőbb.

És ez már valóban komoly probléma!

A beteg ugyanis már-már rögeszmésen elkezd rettegni attól, hogy esetleg meghízhat az étel látványa vagy akár említése is ingerültté teszi. A lehető leggyorsabban igyekszik megszabadulni a szervezetébe jutott tápláléktól, ezért étkezés után has- és vízhajtók segítségével, esetleg a bulimiásokra jellemző önhánytatással azonnal könnyít magán. Ekkor már jelentős a fogyás, a betegség utolsó szakaszának kezdetére az anorexiások optimális testsúlyuk közel húsz százalékát elvesztik. Közben fokozatosan csökken a szellemi kapacitása, zavarodottá válik, egyre nehezebben képes feladataira összpontosítani. Ennél is súlyosabb tünet, hogy az anorexiában szenvedő képtelen a helyes értékítéletre: rosszul méri fel önmaga és mások helyzetét. Állandóan azon aggódik, hogy hízik, ráadásul paradox módon ez a félelem a folyamatos súlyvesztés ellenére sem csökken, hanem egyre fokozódik. Bár sok beteg tudatában van annak, hogy túlzottan sovány, újra és újra valamelyik testrészét kövérnek érzékelik.

Szenved a test

A végletekig lecsökkentett táplálékbevitel rossz közérzetet, később súlyos egészségügyi problémákat okozhat. Lássunk ezek közül néhányat:

  • A hosszantartó vitaminhiány és a szervezet egészséges működéséhez szükséges ásványi anyagok kiürülése legyengíti a szívet, emiatt az anorexia tünete lehet az általános gyengség, a végtagok kihűlése, valamint a káliumhiány miatt kialakuló aritmia.
  • Lelassul az emésztés, a gyomornak „nincsen dolga”, ezért önvédelmi okokból nem közvetít éhségérzetet. Az anorexia jele lehet a táplálék bevitelekor a gyomorszájnál jelentkező, erős fájdalom.
  • Az anorexia tünete, hogy a folyamatos hányástól begyulladhat, bevérezhet, megrepedhet a nyelőcső
  • Megváltozik a hormonháztartás akár fiatal nőknél is gyakori a menstruációs ciklus zavara vagy elmaradása, illetve a nemzésképtelenség. Serdülő lányok esetében a drasztikus súlyvesztés akár teljesen leállíthatja a szexuális fejlődést, idősebb korban felgyorsítja a menopauzát. 
  • Az anorexiás betegek bőre szinte mindig száraz és sérülékeny. A hormontermelés zavara miatt szőrpihék jelenhetnek meg az arcon és a háton.
  • Károsan befolyásolja a haj állapotát a proteinveszteség, az anorexia tüneteként ilyenkor a hajszálak elvékonyodnak, törékennyé válnak, súlyosabb esetben kihullanak.
  • Az anorexia miatt lecsökkent folyadékbevitel súlyosan károsítja a húgyúti szerveket a vérben felgyülemlenek, összesűrűsödnek a káros anyagok.
  • A körmök is megszenvedik bizonyos proteinek hiányát, repedezetté, törékennyé válnak.
  • A csontok veszítenek kalcium és ásványi anyag tartalmukból, lassan elkezdenek leépülni, ami csontritkuláshoz vezet. Hasonló folyamat zajlik le az izomzatban is, amelyet szervezet lassan lebont, hogy pótolhassa a hiányzó proteint. Ez a folyamat különösen veszélyes, mert idővel a szív izomzatára is kihat.

Az anorexia az esetek 15-20 százalékában halálhoz vezet!

Tudtad?

A fiatal lányok körében az autóbalesetek után az anorexia szedi a legtöbb áldozatot.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email