A klasszikus párkapcsolat legfontosabb célja az egymás lelki és szellemi világának konstruktív építése. A hosszantartó boldogság egymás kölcsönös tiszteletén, megbecsülésén, valamint, egymás lelki és szellemi fejlődésének építésén, mint tudatosságban, mint cselekvésben mutatkozik meg. Kizárólag azok a párkapcsolatok képesek kiteljesedni, ahol mind a két fél felismeri a kapcsolat alap mozgató rugóját. Ez nem más, mint egymás haladását szolgáló szellemi és lelki építése.
Szerelem, szeretet, harmónia, de mégsem működik. Miért?
A szerelmet tulajdonképpen fenil-etil-amin váltja ki, amelyet a csokoládé is tartalmaz. Egészen addig, amíg ez a vegyi folyamat jelen van a szervezetünkben, addig szinte biztos a kellő figyelem, törődés, megbecsülés és vágyakozás kimutatása a párunkkal szemben. Egyszóval ebben a fázisban még jelen van az a cselekvési folyamat, amikor szeretnénk, hogy a párunk fontosnak érezze magát mellettünk.
A problémát abban látom, hogy az idő múlásával a szerelem átalakul, amely együtt jár a kötődéssel, ragaszkodással, valamint a megszokással. Amikor két ember eljut erre a szintre, egyszerűen háttérbe szorul mindaz, ami az eufórikus fázisban még igen fontos szerepet kapott. A kapcsolati elcsúszások és elsiklások kezdetlegi kialakulása e két szint közötti állapothoz vezethető vissza. Miért? Egyszerű a magyarázat, a kezdetleges párkapcsolati státusz, más szóval ismerkedés, mind a két fél oldaláról az általunk kimagaslónak gondolt erényeket, mint lelki, mint szellemi, mint testi adottságok keretein belül megpróbáljuk kihangsúlyozni. Az idő múlásával ezek a fontos tényezők elkopnak, ezzel előidézve a párkapcsolati problémákat.
Miért csak a kezdetekben fontos a testi-lelki hódítás?
A vadászösztön nincs tekintettel a nemre, nőben és férfiben egyaránt jelen van. A probléma akkor kezdődik, amikor az egyén előtérbe helyezi az állandó önigazolást, amely sok esetben olyan diszkusszióhoz vezet, ahol a saját magunk igazának a fontossága kerül előtérbe. Kezdetben mindenki kimagasló figyelmet tulajdonít a másik félre, hiszen a hódítási ösztön egyben magában hordozza a megszerzési vágyat. Ilyenkor akár az elvártnál is többet teszünk a partnerért, de miért változik meg mindez az idő múlásával?
Az egészséges személyiség felismeri a jót, a nem egészséges személyiség mindenkiben csak a rosszat látja. Azok az emberek, akik nem rendelkeznek egészséges személyiséggel, azok többnyire a mások által okozott sérelmek miatt képtelenek a megbocsátásra, ami boldogtalansághoz vezet. A megbocsátás kulcsfontosságú az ember egészséges személyiségének eléréséhez, hiszen ez felszabadító hatást gyakorol a lélekre, ami óriási hatással van mint a lelkünk, mint a testünk egészséges működésében. Ingatag önbecsüléssel az ember képtelen, vagy csak kevés ideig képes egészséges kapcsolatot ápolni a partnerével.
Mi a boldogsághoz vezető út?
Amennyiben boldognak érezzük magunkat, minden amit gondolunk, amit csinálunk, boldogságot nyújt számunkra. Fejezzük ki tiszteletünket és megbecsülésünket a másik iránt, hiszen ezzel elérjük, hogy a partner tiszteletet és megbecsülést fog érezni irányunkba. A képlet egyszerű. Tegyünk jót a párunknak, mert akkor ő is viszonozni akarja majd valami jóval.
Hogyan javítsunk életmódváltással a párkapcsolatunkon?
Az életmódváltás célja a régi rossz szokások jó szokássá alakítása. Ismerjük fel a hibáinkat, hiszen a felismerés tudatos gondolkodásra vall. A tudatos gondolkodás pedig az első lépcsőfok az életmódváltás hosszantartó sikeréhez. A gyakori meditációk sokat segítenek a saját gondolataink felszínre emelésében. A lelkünk békéje csak rajtunk múlik, ha szeretjük magunkat, képesek leszünk állandó pozitivitást sugározni magunkból, így a kezdetleges állapotunk, amikor is az általunk kimagaslónak gondolt erényeket, mint lelki, mint szellemi, mint testi adottságokat képesek voltunk kihangsúlyozni, a jövőben állandósulni fog.
Miért fontos a testünk megtisztítása és egyben karbantartása a kiegyensúlyozott párkapcsolat állandósulásához?
A belsőnk tisztasága hatást gyakorol a gondolkozásunkra, a cselekedeteinkre, az élethez való viszonyulásunkhoz. Tudom, nagyon sokan nem ismerték még fel az életmódváltás fontosságát. Sajnos nagyon sokan vannak még, akik csak akkor eszmélnek fej a baj súlyosságára, ha már fizikai tüneteket produkál a test.
Ön gondolta volna, hogy megannyi testi tünet lelki eredetű?
A mai kor népbetegségei igen sok egyénnél jelen vannak, ilyenek például a stressz, a depresszió, lehangoltság, az állandósult és ok nélküli idegesség, az allergia, a különféle emésztési problémák, a cukorbetegség, az elhízás, stb.. Mi okozza ezeket a tüneteket? Többnyire a mai modern tudománynak köszönhetően a táplálkozási szokások óriási fordulatot vettek az ember életében. A magyarázat kézzelfogható. Régen sóval, manapság mindenféle vegyi anyagokkal tartósítják az élelmiszereket, melyeknek köszönhetőn a szervezetünk telítődni fog az idő múlásával különféle méreganyagokkal. Amennyiben nem teszünk ez ellen, az előbb felsorolt tipikus és elterjedt mai kor betegségei mindenkiben jelen lesznek, majd egyre súlyosabb tüneteket fognak generálni. Méregtelenítsünk! A tisztítás igen is sokat segít a lelkünk békéjéhez.
Milyen összefüggésben áll a méregtelenítés az egészséges személyiségünk kifejlődésében?
A méregtelenítés folyamán szervezetünk megszabadul minden káros, salak és méreganyagtól, amely a felsorolt tüneteket okozza, stressz, állandósult és ok nélküli idegesség, allergia, emésztési problémák, lehangoltság, stb.
Tegyünk a boldogságunkért. Éljünk tudatosan, egészségesen.
Cikket írta: Ács Beatrix életmódváltás trainer
Facebook közszereplői oldal: Ács Beatrix életmódváltás trainer