Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok?

Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok? 1

Mivel a kullancsok csípése fájdalommentes és helyük sem viszket, nem mindig vesszük észre azonnal a támadásukat. Ezért akkor cselekszünk helyesen, ha minden kirándulással, szabadtéri munkával töltött nap után alaposan átvizsgáljuk testünket. Figyeljük szervezetünk jelzéseit a későbbiekben is, így elkerülhetjük az általuk terjesztett két legfontosabb betegség a Lyme-kórt és az agyvelőgyulladás (kullancs-enkefalitisz).

 

 

A Lyme-kórral fertőzött kullancsokból a véráramba jutó Borrelia nemzetségbe tartozó baktériumok néhány nappal a csípést követően szaporodni kezdenek, majd 3-32 nap elteltével elkezdenek vándorolni szervezetünkben. Ebben a kezdeti időszakban még nem érzékelünk semmilyen tünetet, a betegség azonban már bennünk van!

Kialakulása három szakaszból áll, először indokolatlan fáradtságérzet, fejfájás, a bőrön vándorfoltok jelenhetnek meg. Összetéveszthetetlen tünet a csípés helyén kialakuló és hetek-hónapok alatt akár a fél méteres átmérőt is elérő „kokárda” alakú, gyakran középen kifehéredő folt, amely a megbetegedések felében-kétharmadában észlelhető. Nem jár fájdalommal vagy viszketéssel rendszerint magától elmúlik.

A Lyme-kór következő szakaszában újabb tünetek társulhatnak: állandósulhat a fejfájás, jelentkezhet mellkasi fájdalom, szabálytalan szívverés, az egyik arcfél ideiglenes bénulása, környéki idegbénulás (zsibbadás, érzéskiesés, a végtagok izomerejének csökkenése), nagyízületek (főleg térd) gyulladása. Amennyiben elhanyagolják, a Lyme-kór utolsó fázisában az ízületek egyre jobban megmerevednek és megduzzadnak, ami mozgás közben – főleg lépcsőzéskor – erős fájdalmakat okoz. Nagyon fontos a betegség időbeni felismerése, hiszen orvosi rendelvényre minél hamarabb kezdjük meg az antibiotikumos kezelést, annál gyorsabb lesz a gyógyulás. Ezekben az esetekben az egyéb fertőzésekben megszokottnál nagyobb dózisú és jóval hosszabb ideig tartó antibiotikumkúrára van szükség.

Figyelem!

Az elhanyagolt Lyme-kór az esetek tíz százalékában maradandó ízületi, idegrendszeri károsodásokhoz vezet, a betegség a spontán abortuszért is felelőssé tehető.

Kullancsenkefalitisz

A kullancs-enkefalitisz vírusfertőzés, amely kizárólag állatról emberre terjed. Nem csupán a kullancsok, hanem rágcsálók, őzek, tehenek, kecskék és az utóbbiak pasztőrizálatlan teje is hordozója lehet a vírusnak, bár ezek az állatok nem betegednek meg a kórokozótól. A fertőzésre utaló jelek a magas láz, fejfájás, hányinger és hányás, a végtagfájdalom, a tarkómerevség, valamint a rossz egyensúlyérzet és szédülékenység. Amennyiben nem ismerjük fel időben, a kullancs által terjesztett vírusos agyhártyagyulladás, illetve agyvelőgyulladás idegrendszeri károsodással, többek között a végtagok bénulásával járhat. Súlyos esetben a vírus megtámadja a légzőközpontot, ami heveny légzési elégtelenséghez vezetve életveszélyes állapotot hoz létre. A betegnek ekkor gépi lélegeztetésre, intenzív osztályos megfigyelésre van szüksége. Egyelőre nem ismerünk célzottan a kullancsenkefalitisz vírusát hatékonyan elpusztító gyógyszereket, így csupán tüneti terápiát alkalmazhatunk. Az így kezelt betegek tizede maradandó bénulással hagyja el a kórházat, s közel felük munkaképessége tartósan csökken. Létezik ugyanakkor hatékony megelőző védőoltás, amelyet háziorvosunktól kérhetünk.

Hogyan kerüljük el a kullancscsípést

• Kirándulások alkalmával lehetőleg maradjunk az ösvény közepén, így elkerülhetjük a közvetlen kapcsolatot a kullancs füves élőhelyével

• Akármilyen meleg van, mindig hosszú, zárt ujjú felsőben és nadrágban kiránduljunk. A nadrág szárát szorosan tűrjük be jól záródó lábbelinkbe vagy zokninkba, így a kullancs nem jut bőrünk közelébe

• Pihenők után, mielőtt visszavennénk levett hátizsákjainkat, ruhadarabjainkat, mindig akkurátusan vizsgáljuk át és rázzuk le őket

• Használjunk kullancs elleni riasztót és ne felejtsük el pár óránként befújni vele magunkat. A legtöbb termék hatása nem tart egész napon át

• Otthon, tisztálkodás közben alaposan vizsgáljuk meg bőrünket, különösen ügyeljünk a hajlatokra

• Ruháinkat magas hőfokon mossuk, ez ugyanis elpusztítja azokat a kullancsokat, amelyek elkerülték figyelmünket

Tudtad?

A Lyme-kór nevét egy Connecticut állambeli városkáról kapta, ahol 1975-ben első ízben figyeltek fel a betegségre.

 

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email