Belülről is gyógyít a csalán – Hogyan használjuk?

Belülről is gyógyít a csalán - Hogyan használjuk? 1

A csalánfélék gyógyászati szempontból talán két legfontosabb tagja a nagylevelű és a kislevelű csalán. Bár csípős szára és levele miatt sokan tartanak tőle, a csalánt számos betegség, illetve kellemetlen egészségügyi panasz esetén lehet eredményesen alkalmazni.


Elnevezését a latin urere, azaz égetni szóból származik, amely rendkívül találó, hiszen a csalánfélék szárának és levelének érintése csípős, égető fájdalommal jár. Ennek oka, hogy az eredetileg Ázsia nyugati részén és Afrikában őshonos, mára azonban a világ minden mérsékelt égővi országában megtalálható növény apró, belül üreges mirigyszőrein keresztül méreganyagot juttat be az élőlények szervezetébe. Nem kell azonban megijedni tőle, hiszen a csalán remek szövetségesünk lehet méregtelenítő és vértisztító kúráink alkalmával, segít a különféle fertőzések kezelésében, kiváló görcsoldó és vízhajtó hatású. Hatékonyan erősíti immunrendszerünket, különösen a tavaszi allergiaszezon idején vehetjük jó hasznát.

Régen és ma

Gyógyító erejét már az időszámításunk előtti harmadik évszázadban felismerték, akkoriban főleg a kígyómarás miatt a szervezetbe került méreg semlegesítésére alkalmazták. Idővel egyre inkább megismerték jótékony tulajdonságait orvosi célokra elsősorban hisztaminban, vitaminokban, szerves savakban, flavonoidokban, kalciumban, káliumban, vasban, illóolajakban, szénhidrátokban, és ásványi anyagokban gazdag levelét, illetve a fitoszterolt és zsírsavakat tartalmazó gyökereit használták. Míg a csalán levelei tavasztól őszig bármikor leszedhetők, gyökerét októbertől április érdemes begyűjteni. A csalán népszerűsége sokoldalúságában rejlik belsőleg alkalmazva tea és tinktúra formájában, illetve levesek, főzelékek alapanyagaként is hozzájárulhat gyógyulásunkhoz.  

Mire jó a csalán?

Méregtelenítő és vértisztító – esetleg léböjt – kúránk alatt igyunk csalánlevélből készített teát. A főzet feloldja az agyagcsere folyamán képződő salakanyagokat, kitisztítja az egész emésztőcsatornát, valamint fokozott vízkiválasztásra serkenti a veséket, így a mérgek könnyebben távoznak szervezetünkből. Mindemellett a csalántea felgyorsítja és ösztönzi a máj méregtelenítő funkcióit, elősegíti a májban és a lépben felhalmozott, a szervezetet súlyosan károsító lerakódások – például vegyszerek, gyógyszermaradványok – kiürülését. Hála a csalán erős gyulladáscsökkentő képességének, főzete a gyomor- és bélhurut ellen is eredményesen alkalmazható, ahogyan a vastagbél megbetegedéseit is hatásosan kezelhetjük vele. Csökkenti a vér húgysavszintjét is, ezért a csalántea hatékony társunk lehet a köszvény és az ízületi gyulladások kezelésében. Aki hajlamos a vese és hólyagkő képződősére, fogyasszon rendszeresen csalánteát, hiszen a főzet szinte kisöpri a felesleges homokot. Hála vértisztító hatásának, erőteljesen enyhítheti az allergiás tüneteket, az ekcémát, a szénanáthát, az asztmát, de még a csalánkiütést is. Legyünk ugyanakkor mértékletesek, vizelethajtó hatása miatt a csalán túlzottan lecsökkentheti szervezetünkben a káliumszintet.

Hogy készítsünk csalánteát?

A csalán leveleit – egy adaghoz két kanálnyira van szükség –, sohasem főzzük csak leforrázzuk. Lefedve nagyjából két percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Hatásosabb, ha csak apránként, kortyonként fogyasztjuk. A gyökerek elkészítési módja kicsit lassúbb folyamat. A teljesen száraz és apróra felaprított csalán gyökeret – két púpozott teáskanálnyi egy adag – egész éjszaka 2,5 dl hideg vízben áztatjuk. Reggel felfőzzük, szűrjük és szintén kortyolgatva fogyasztjuk. Naponta 3-5 csészével fogyasszunk belőle, egy csészében (1,5 ml) legfeljebb 8-12 gramm csalánlevél lehet ellenkező esetben allergiás tüneteket okozhat. Súlyosabb túladagolás esetén gyomorpanaszok, vizeletpangás, hányinger, hasmenés, bőrégés jelentkezhet, de akár fulladásos tüneteket is kiválthat.

Meg is ehetjük

A frissen szedett csalánlevelekből készülhet a szokásos módon főzelék, de a zöldséglevesekhez adagolva különleges, új ízeket varázsolhatunk vele asztalunkra. Préselhetünk belőle levet is, és bár ez remek vérpezsdítő hatással bír, ne fogyasszunk belőle többet napi fél pohárnál.  

Tudtad?

Létezik egy olyan jávai csalánfajta, melynek csípés hónapokig tartó fájdalmat okozhat!

 

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email