Mire jó a klorofill? 7 indok a növények zöld vére mellett

Mire jó a klorofill? 7 indok a növények zöld vére mellett 1

A klorofill valójában egy pigment, ami a növények leveleinek kölcsönzi színét. Feladata –azaz feladatuk, mert a kutatások mai állása szerint két csoportja létezik –, hogy „magába szívja” a napfényt, beindítva ezzel a fotoszintézis folyamatát. De, nemcsak a növények, hanem minden élőlény számára nélkülözhetetlen a klorofill, amely számos egészségvédő hatással is rendelkezik.


Növények vérének is nevezik a klorofillt, amelynek szerkezete nagyon hasonlít a hemoglobinéhoz. A különbség csak annyi, hogy míg a hemoglobin vasat, a klorofill molekula magnéziumot tartalmaz. A klorofill fogyasztása kifejezetten előnyös az emberi szervezet számára, hozzájárul az egészségmegőrzéshez, és a betegségek legyőzéséhez.

Legalább 7 okból ajánlható

A klorofill csodálatos hatásait főként annak a tulajdonságának köszönheti, hogy jelentősen javítja a szervezet sejtszintű oxigénellátását. Lássuk, mire jó a klorofill:

  • Csökkenti az étvágyat, ezáltal jelentősen segíthet a fogyásban. Egy 2013-ban, húsz, enyhén túlsúlyos nő részvételével elvégzett kutatás arra jutott, hogy a klorofill fogyasztása csökkenti az étvágyat. Az alanyoknak naponta háromszor, olyan ételt adtak, amelyből kettő – természetesen a tudtuk nélkül – plusz klorofillt tartalmazott. Az önkéntesek elmondása szerint a klorofill alapú táplálékok fogyasztása után hamarabb következett be a teltségérzet, valamint sokáig nem voltak éhesek. A heteken át tartó kutatás végén szinte mindenki több kiló súlyfeleslegtől szabadult meg, miközben vércukorszintjük állandóan stabil, megfelelő értéket mutatott.

  • Felgyorsítja a sebgyógyulást. Ahogyan azt a Butler Egyetem 1950-ben kiadott kutatási eredménye is igazolja, a klorofill elpusztítja a patogén baktériumokat, valamint jelentősen lerövidíti a sebek gyógyulási idejét. A sebre permetezett, oldott klorofill – a sérülés mértékétől függően – felére, kétharmadára csökkenti a sebgyógyulást.

  • Nehézfémek ellen. A klorofill segíti a szervezetben felgyülemlett nehézfémek kiürülését. A nehézfémek sokszor a talajból kerülnek a legegészségesebbnek tűnő zöldségekbe, gyümölcsökbe, onnan pedig a testünkbe, de a szennyezett levegő is tartalmazhat káros nehézfémeket. Ezekkel a szervezet maga is megbirkózik, ám bizonyos mennyiség felett, már külső támogatásra van szüksége. Ebben lehet szövetségesünk a klorofill, amely szinte hozzátapad a káros anyagokhoz, megakadályozva ezzel felszívódásukat.

  • Méregtelenít. A klorofill javítja az emésztést, valamint hozzájárul a toxinok kiürüléséhez, nemcsak a szervezet természetes méregtelenítését segíti elő, hanem a méregtelenítő kúrák hatásosságát is javítja.

  • Tisztítja a vért. Mivel szerkezete szinte megegyezik a hemoglobinéval, a klorofill megemeli a vér oxigénszintjét, hozzájárul ahhoz, hogy a létfontosságú tápanyagok minden sejthez eljussanak. Támogatja a vérképzést, és fokozza a vér természetes tisztulását.

  • Antioxidáns hatású. A klorofill kiváló antioxidáns, felveszi a harcot a rák, a gyulladások, az érrendszeri betegségek és a DNS károsodás kockázatát növelő szabad gyökökkel szemben. Nem véletlen, hogy a klorofill hozzájárul a haj, a bőr és a körmök egészségéhez, valamint lassítja az öregedést.

  • Kellemetlen testszag, a rossz lehelet. Amerikai kutatók hatvankét idős, otthoni ápolásra szoruló páciensnek adtak kúraszerűen klorofill tablettát. A megemelt klorofill bevitel eredményeként nemcsak a kellemetlen testszagok intenzitása csökkent, de a krónikus székrekedésük is enyhült.

Foglaljuk össze a klorofill további jótékony hatásait:

  • szabályozza a koleszterinszintet;

  • rákellenes;

  • vérképző hatásának köszönhetően kezelheti a vérszegénységet;

  • serkenti a vérkeringést;

  • energizáló;

  • antimikrobiális;

  • immunerősítő;

  • javítja a kalcium felszívódását;

  • csökkenti a vérnyomást.

Legjobb természetes forrásai

Nagyobb mennyiségben tartalmaznak klorofillt a zöld levelű zöldségek, valamint egyes algák vagy éppen a csalán. Ügyeljünk arra, hogy a választott növények mindig frissek, élénk, zöld színűek és fajtájuktól függően, roppanósak legyenek. Ha lehet, nyersen fogyasszuk őket, esetleg forrázva, rövid ideig párolva. A magas hő hatására a növények aktív klorofill tartalma ugyanis csökken. Akik nem rajonganak ezekért, porított vagy őrölt változatban is elegendő jó minőségű klorofillhoz juthatnak. Az viszont fontos, hogy csakis ellenőrzött, és bizonyított eredetű termékeket vegyünk. Ha például különféle porított algákat használunk – hiszen friss algát nehéz beszerezni –, belekeverhetjük reggelink alapanyaiba, joghurtba vagy smoothie-ba.

  • árpafű;

  • brokkoli;

  • búzafű;

  • chlorella alga;

  • csalán;

  • gyermekláncfű;

  • káposzta (fejes, kel, stb.);

  • petrezselyem;

  • saláták;

  • spenót;

  • spirulina alga.

Mit mondanak a tudósok?

A Sao Paolo Állami Egyetemen elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a klorofill 50 és 25 százalékos oldata egyaránt hatékonyan alkalmazható a szájban elszaporodó Candida albicans gomba ellen.

Tudtad?

A természetben előforduló legjobb klorofill-forrás az édesvízi chlorella alga.

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email